Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Mellár Tamás kilép a református egyházból

Létrehozva:

Döntését azzal indokolta, hogy nincs helye egy olyan egyházban, amit pedofilvédelmezők vezetnek.

Kilép a református egyházból, jelentette be szerdán Mellár Tamás ellenzéki parlamenti képviselő, a KSH volt elnöke – számol be róla a 24.hu

A Facebookon közzétett döntését azzal indokolta, hogy nincs keresnivalója egy olyan egyházban, amit pedofilvédelmezők vezetnek. Sajnálja, hogy az egyházat vezető Balog Zoltán püspök annak ellenére sem mondott le, hogy beismerte, támogatta K. Endre kegyelmi kérvényét. Emellett azt is sajnálja, hogy a püspökökből és gondnokokból álló református vezetés bizalmat szavazott neki.

Mellár azt írta, fájó szívvel lép ki az egyházból, mert gyerekkora óta rendszeresen járt templomba. Felnőttként több gyülekezetnél is vállalt presbiterséget, Zengővárkonyban pedig gondnok is volt. Mint írja:

„Nos, ezek után nekem semmi keresnivalóm nincs a pedofil védelmezők vezetése alatt álló Magyar Református Egyház közösségében, ezennel egyházközségi tagságomat felmondom. Fájó szívvel teszem ezt meg, mert sok évtizeden keresztül voltam hű tagja a református egyháznak. Édesanyámtól kaptam az indíttatást, aki nagy türelemmel és kitartással plántálta belém a hitet. Rendszeresen jártam a templomba, még akkor is elmentem, amikor nem sok kedvem volt hozzá. De muszáj volt, mert én voltam a kántor édesapám segítője, mivel én kezeltem a templomi orgona fújtatószerkezetét. Felnőtt koromban több gyülekezetnél is presbiter lettem, majd Zengővárkonyban a gondnoki feladatokat is elláttam egy időben. A lehetőségeimhez mérten mindig próbáltam támogatni a helyi református egyházközséget.”

Mellár szerint az egyházi vezetés az elmúlt években egyre erőteljesebben kezdett politizálni, ez pedig az Orbán-kormányok kritika nélküli támogatásához vezetett. Elfeledték azt az alapigazságot, hogy nem lehet egyszerre két urat szolgálni. „És ezzel a gondjaikra bízott református közösségekre is negatív befolyást gyakoroltak, és gyakorolnak máig is” – teszi hozzá.

„Nem tudom, hogy miként fognak elszámolni tetteikkel a református egyház vezetői. Persze ameddig a NER-rendszer fennmarad, addig nem is fogják rajtuk számonkérni az elvtelen magatartásukat. De nem fogják megúszni a számonkérést, előbb-utóbb meg kell állniuk az Úr ítélőszéke előtt. Most még tart a kegyelmi időszak, még nem késő megbánni a bűneiket és az igazak oldalára állni” – zárja sorait.

Balog kedden jelentette be, hogy a botrányt kirobbantó kegyelmi ügy ellenére sem mond le, szerdán azonban Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke lemondásra szólította fel.

(Fotó: Mellár Tamás hivatalos Facebook oldala)

Legnépszerűbb cikkeink