Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Davis Kupa: Vezetnek az ausztrálok

Létrehozva:

Fotó: Nemzetközi Tenisz Szövetség

Piros Zsombor két szettben kikapott pénteken Alex de Minaurtól, ezzel a hazaiak 1-0-ra vezetnek a Sydneyben zajló Ausztrália–Magyarország tenisz Davis Kupa-selejtezőn. Fucsovics Márton mérkőzése lapzártánk után ért véget.

A világranglistán 240. helyezett Piros Zsombor és a 30. helyen álló Alex de Minaur mérkőzése nyitotta meg a Ken Rosewall Arenában az ausztrál–magyar Davis Kupa-selejtezőt.

A 22 éves Piros bátor játékkal kezdett, ellenfele bréklabdáinál sem remegett meg, és a hosszú labdameneteket is remekül bírta. Az első játszma első és egyetlen brékje magyar szempontból a legrosszabbkor következett be, 5:6-nál Piros játszmalabdánál kettős hibát ütve, vesztette el adogatását, és ezzel a 44 perces szettet is.

A folytatásban az Australian Open 2017-es junior bajnoka összeszedte magát, és egy olyan szakasz után, amelyben 16 pontból csak kettő lett az övé, a meccs során először bréklabdákhoz jutott. A spanyol állampolgársággal is rendelkező De Minaur azonban hárította ezeket, majd 3:1-nél ismét lépéselőnybe került, és mivel Piros nem tudott visszabrékelni, sőt, ismét elbukta az adogatását, 1 óra 25 perc elteltével az ausztrálok megszerezték a vezetést.    

A folytatásban a világranglistán 35. Fucsovics Márton csapott össze Thanasi Kokkinakisszal (99.). Éljátékosunk az első játszmát rövidítésben megnyerte, a másodikat viszont 6:1-re elvesztette, lapzártánk pillanatában a harmadik játszmában 2:0-ra vezet. 

Szombaton magyar idő szerint hajnali háromkor a páros mérkőzéssel folytatódik a párharc, amelyre Fucsovicsot és Marozsán Fábiánt jelölte Nagy Zoltán kapitány, míg a túloldalon Lleyton Hewitt a John Peers, Luke Saville kettősben bízik. A szombati egyéni mérkőzéseken Fucsovicsra De Minaur, míg Pirosra Kokkinakis vár.

A sydney-i mérkőzés győztese részt vehet a Davis Kupa-döntő szeptemberi csoportküzdelmeiben, míg a vesztes szeptemberben osztályozót vív a világcsoportban maradásért.

 

*

Davis Kupa, selejtező, az első egyes után:

Ausztrália–Magyarország 1-0

Alex de Minaur–Piros Zsombor 7:5, 6:2.

Thanasi Kokkinakis–Fucsovics Márton 6:7, 6:1, 0:2 (a mérkőzés lapzártánk után ér véget).

Szombaton játsszák: 

John Peers, Luke Saville–Fucsovics Márton, Marozsán Fábián

Alex de Minaur–Fucsovics Márton

Thanasi Kokkinakis–Piros Zsombor

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink