Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Plasztika helyett esztétika

Létrehozva:

A plasztikai műtétek árnyoldaláról és az esztétikai beavatkozások előnyeiről beszélt a Business Class című műsorban Dr. Parrák Zita esztétikai orvos.

Manapság leginkább a fiatalság után rohannak a sztárok, nem szeretnének megöregedni, hiszen azt gondolják, hogy a sztárságuk, illetve a sikerük a fiatalságukból adódik – mondta Dr. Parrák Zita a Jazzy rádió Business Class című műsorában. Az esztétikai orvos szerint Madonna például egy olyan sztár, aki mindig meg tudott újulni, mind a zenéjében, mind a külsejében anélkül is, hogy bármi látványosat tett volna az arcával, ám ez a fiatalság után való rohanás még őt is megfertőzte, és egyre több plasztikai műtéten esik át.

A plasztika nem egyenlő az esztétikával

A szakember hangsúlyozta, hogy nagyon sokan keverik a plasztikát és az esztétikát. Mint mondta, előbbi az, amikor vágják az arcot, illetve bármelyik testrészt. Az esztétika és az esztétikai kezelések közé a szúrós kezelések tartoznak, mint a hialuronsav és a botox.

„Madonnának igen nagy port kavart nemrég egy gálán való megjelenése, ahol iszonyúan föl volt püffedve az arca, miután plasztikai műtétje volt. Egy arcfelvarráson esett át, és az arcfelvarrás után heteken keresztül duzzadt az arc. Ez teljesen természetes, csakhogy megjelent a gálán és mindenkit elrémisztett ezzel a megjelenéssel, majd láttuk utána, hogy visszaállt az arcformája” – tette hozzá.

Nagyon sok olyan kezelés van, amivel nem fog nevetségessé válni az, aki átesik a beavatkozáson, illetve ismerni kell a határokat. 55-60 évesen már lehet arcplasztikát csináltatni – mondta Parrák Zita, de utána nem szabad elhanyagolni az eredményt. Mert minél több plasztikán esik át valaki, annál rosszabb lesz a hatása – hangsúlyozta. Mint kiemelte: a mai módszerekkel egy megfelelő beavatkozáson átesett arc akár tíz évvel tűnhet fiatalabbnak a valódi koránál.

Arra a kérdésre, hogy a plasztikai műtéteknek van-e valamilyen íratlan erkölcsi kódexe, a szakember azt mondta: ”most ez csúnyán fog hangzani, de azt gondolom, nincs. Én nem tartozom azok közé, akik bármilyen kérésre igent mondanak, de vannak olyan orvosok, akik bármit megcsinálnak”.

A szakorvos megemlítette a világhírű színésznő, Renée Zellweger esetét is, amikor a hollywoodi sztár még a CNN-en is vezető hír volt. „A Bridget Jones naplójának a főszereplőjét jóformán minden hölgy ismeri és egyszer csak megjelent egy gálán és egyáltalán nem hasonlított saját magára. Az egészen elképesztő volt” – vélekedett Parrák Zita, aki pedig szakmájából adódóan látott már egy s mást.

Hogy a színésznő pontosan milyen plasztikai beavatkozáson mehetett át, és melyek azok a módszerek, amelyek nem okoznak olyan drasztikus elváltozást, mint Renée Zellweger és Madonna esetében, elhangzik a Business Class című műsorban. Hallgassa meg itt:

(Kép forrása: Pexels)

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink