Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Jelentős forgalmi változások Budapesten

Létrehozva:

Hétfőtől forgalmi változások lesznek a XV. kerületi Erdőkerülő utca és Zsókavár utca felújítása miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

A közlemény szerint hétfőtől az Erdőkerülő utca egyirányú lesz a Zsókavár utca felé. Az érintett közösségi közlekedési járatok – a 96-os, a 196-os, a 296-os, illetve a 46-os és a 146-os, a 130-as, valamint az éjszakai 973-as és 996-os autóbuszok – előreláthatólag a nyárig módosított útvonalon járnak. Ezzel egy időben a BKK korszerűsíti a Szentmihályi út egy részét is – tették hozzá.

Tudatták azt is, hogy az Erdőkerülő utca hétfőtől újra egyirányú lesz a Szentmihályi úttól a Zsókavár utca felé. A vasárnapról hétfőre virradó éjszakától az érintett közösségi közlekedési járatok – várhatóan a munkák nyári befejezéséig – módosított útvonalon járnak.

A Nyírpalota úton és a Szentmihályi úton a BKK tavaly ősszel három ideiglenes megállóhelyet alakított ki, és egyet átépített a megváltozott útvonalon közlekedő, így a Fő tér, az Erdőkerülő utca, az Erdőkerülő utca 27. és a Szentmihályi út megállóhelyet nem érintő buszoknak. A 69-es villamosok tavaly decembertől már a megújult és akadálymentes Fő téri peronok mellett állnak meg – közölte a BKK.

A tájékoztatás szerint tovább halad majd az érintett útszakaszok felújítása, a járdaépítés, ezt követi majd a gyalogos-átkelőhelyek kialakítása, a közvilágítás korszerűsítése és a növénytelepítés.

(Kiemelt képünk: 2021.03.04. Idős nő utazik maszkban az 5-ös buszon Budapesten. fotó: Dimény András)

Legnépszerűbb cikkeink