Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Jön a négynapos munkahét Belgiumban

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: Jonathan Raa / NurPhoto via AFP

Egy sor munkaügyi reformot fogadott el a belga parlament, a négynapos munkahét mellett arról is döntöttek, hogy a munkavállalók figyelmen kívül hagyhatják a főnöküket munkaidőn kívül.

Munkaügyi reformokat fogadott el az Alex De Croo vezette belga, többpárti koalíciós kormány, amelynek részeként bevezették a négynapos munkahetet – írja az Euronews. 

Kezdetben a munkavállalók maguk dönthetnek az új munkarendről: ha a négynapos munkahetet választják, hat hónapig lesz érvényes a döntésük, de eközben sem lesz kötelező minden héten öt helyett négy napot dolgozni. Ezután lehetőséget kapnak, hogy értékeljék a tapasztalataikat és szabadon visszatérhetnek az ötnapos munkahétre, ha szeretnének. Az új szabályozás értelmében a jelenlegi, 38 órát lehet öt helyett négy nap alatt teljesíteni.

A hangsúly a munkavállalókon van, ugyanis ezentúl törvény védi a kikapcsolódáshoz való jogukat. Ez azt jelenti, hogy munkán kívül a főnök nem hívogathatja az alkalmazottat, akinek jogában áll figyelmen kívül hagyni a munkával kapcsolatos üzeneteket, de akár a céges telefont is kikapcsolhatja. 

A munka és a magánélet közötti határ egyre inkább elmosódik. A szakadatlan igények a munkáltató részéről károsíthatják a munkavállaló testi és lelki egészségét – mutatott rá Pierre-Yves Dermagne belga munkaügyi miniszter.

A gyakorlatban az új törvény minden, húsz főnél több alkalmazottat foglalkoztató munkáltatóra vonatkozik a jövőben. A munkaadóknak tárgyalniuk kell a szakszervezetekkel, hogy a kollektív szerződésekbe belefoglalják a kikapcsolás jogát. 

A köztisztviselők a belga föderatív kormányban már januárban megkapták az emlegetett, kikapcsolódáshoz való jogot. 

Fontos megjegyezni, hogy a reformcsomag hatályba lépéséhez még több olvasatban el kell fogadnia Belgium központi kormányának a tervezetet, így még akár hónapokba telhet, hogy a belgiumi dolgozóknak minden héten akár három szabadnapjuk legyen.

Index / hvg.hu / PH

Legnépszerűbb cikkeink