Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Egyre nagyobb a pekingi korcsolyabotrány

Létrehozva:

Fotó: AFP / Anne-Christine Poujoulat

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség vezetői hivatalosan kezdeményezték, hogy vizsgálják felül a rövidpályás gyorskorcsolya férfi 1000 méteres versenyszámának bíráskodását.

A két szervezet felhívta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy kezdeményezzen etikai vizsgálatot a versenyszámban eljáró főbíróval szemben. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) az olimpiai alapelvek és a szabályok érvényesülése érdekében tették meg ezeket a lépéseket.

„Az olimpiai alapelvekkel ellentétes, elfogult bíráskodást a MOB és a MOKSZ elutasítják, egyben felhívják a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőit, hogy biztosítsák a tisztességes és az olimpiai mozgalomhoz méltó, elfogulatlan bíráskodást. Célunk a mindenkire vonatkozó szabályok betartatása, valamint a tiszta verseny biztosítása, azzal a céllal, hogy a verseny az indulók között a pályán dőljön el” – írták a helyzetet ismertető levélben, hozzátéve, hogy a vonatkozó szabályok keretein belül, a sportolók jogainak, a magyar olimpiai csapat és a Fair Play védelme érdekében egységesen kiállnak a jogszerű és a tisztességes játék mentén történő olimpiai részvétel és versenyzés mellett, illetve mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a 127 éves olimpiai mozgalom és a 115 éves korcsolyasport jóhírét megvédjék, nemzetközi elismertségét fenntartsák.

Mint ismeretes, a pekingi olimpia férfi 1000 méteres versenyszámának döntőjében Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang volt érdekelt magyar részről, rajtuk kívül három kínai korcsolyázó jutott a fináléba. A futamban Liu Shaolin és kínai ellenfele kölcsönösen lökdöste egymást a pozícióért, a célbaéréskor pedig a kínai rivális két kézzel próbálta visszahúzni a magyar versenyzőt. Liu Shaolin végül elsőként haladt át a célvonalon, ám utólag a versenybírók két sárga lappal a teljes mezőny végére is sorolták. A célba negyedikként beérő Liu Shaoang így bronzérmes lett. Liu Shaolin kizárásával a magyar csapat nem értett egyet, megóvta a végeredményt, ám az óvást elutasították.

Kedden a dél-koreaiak ugyancsak hivatalos panaszt nyújtottak be a NOB-hoz és a Nemzetközi Korcsolya Szövetséghez (ISU) a pekingi bíráskodás miatt.

„Kérvényünket hamarosan eljuttatjuk a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz is, hogy soha többé ne fordulhasson elő az, amit az elődöntőben láttunk, amikor Hvang Te Hont, valamint Li Dzsun Szeót kizárták szabálytalanságra hivatkozva” – jelentette ki Jun Hong Geun csapatvezető.

A dél-koraiak megemlítették azt is, hogy Liu Shaolin kizárása is megkérdőjelezhető ítélet volt.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink