Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Botrány a szlovák parlamentben

Létrehozva:

Fotó: Tasr TV

Megkezdte a pozsonyi törvényhozás a Szlovákia és az Egyesült Államok közötti védelmi együttműködési egyezménnyel (DCA) foglalkozó rendkívüli ülést kedden. 

A házelnöknek szinte azonnal szünetet kellett elrendelnie a rendkívüli szeánszon. Ennek oka két nemzeti radikális ellenzéki és két kormánypárti liberális képviselő között kitört dulakodás volt, akik közül az előbbiek szlovák, az utóbbiak pedig ukrán zászlóval vonultak a szószékhez, majd kölcsönösen vízzel kezdték locsolni egymást.

A szlovák belpolitikában komoly vitákat gerjesztő szerződést január végén hagyta jóvá a pozsonyi kormány és a múlt héten a felek már alá is írták Washingtonban, ám ahhoz, hogy hatályba léphessen, még a parlamentnek is rá kell bólintania, valamint az államfőnek is ratifikálnia kell.

A tíz évre szóló, majd ezt követően automatikusan megújuló érvényű egyezmény egyebek mellett lehetővé tenné, hogy az Egyesült Államok térítésmentesen használja az ország két legjelentősebb katonai repülőterét, katonai támaszpontokat hozzon létre és hadászati eszközöket telepítsen az ország területén. Lehetővé teszi azt is, hogy Szlovákia 100 millió dollár értékben támogatást szerezzen védelmi infrastruktúrája felújítására.

A dokumentumot több volt magas rangú politikus, szlovák tudósok és művészek egy csoportja is bírálta. Szerintük az egyezmény előnytelen Szlovákia számára, sérti az ország alkotmányát, veszélyezteti szuverenitását, illetve tovább szítja a feszültséget az orosz–ukrán konfliktussal összefüggésben. A szerződést a szlovák legfőbb ügyészség is elutasította, 35 pontját kétségesnek minősítve.

Az egyezményt támogatásáról biztosította Zuzana Caputová államfő, akit emiatt állítottak pellengérre, mivel egy, a 2019-es elnökválasztási kampány során azt mondta: nem írna alá olyan szerződést, amely lehetővé tenné amerikai támaszpontok létrehozását az ország területén.

Bár az egyezményt gyakorlatilag a teljes parlamenti ellenzék elutasítja és megítélése érezhetően megosztja a társadalmat is, mégis valószínűsíteni lehet jóváhagyását, hiszen a kormánykoalíció pártjainak alkotmányozó törvények jóváhagyására is elégséges többsége van a törvényhozásban.

MTI / PH

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink