Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A fiatalokkal szemben nincs elvárás

Létrehozva:

Jászapáti Petra a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyének negyeddöntőjében a pekingi téli olimpián a Fővárosi Fedett Stadionban 2022. február 7-én. | Fotó: MTI / Kovács Tamás

A megfiatalított magyar csapat a szokottnál kisebb elvárásokkal szerepel majd a péntektől vasárnapig tartó rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon.

„Ez az év úgy volt felépítve, hogy teletöltöttük a mézes köcsögöt, hogy abból az egész olimpia alatt ki tudjanak venni a versenyzők. A vb előtt viszont olyan edzésmunkát végeztünk, hogy még maradjon valamennyi abból mézből. Már nem lehetett megfeszíteni a gyerekeket, így is három héttel hosszabbra nyúlt a szezon, mert a vb-t ennyivel elcsúsztatták” – mondta az elmúlt hetek könnyített edzésmunkájáról Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere, aki szerint éppen ezért viszont mindenki jókedvű és kipihent, illetve egyetlen versenyző sem fog úgy felmenni a jégre, hogy ne akarná a legtöbbet kihozni magából.

Bánhidi elmondta, hogy foghíjas lesz a mezőny, mert tudomása szerint az ukrajnai háború miatt kizárt oroszok mellett a kínaiak, a kazahok és a japánok sem indulnak, ezért kapott lehetőséget a magyar női váltó, amely eredetileg nem kvalifikálta magát a vb-re.

„Olyan ez, mint amikor egy együttes lenyomta élete koncertjét, de még kapott egy fellépést. Mindenkiben nagyobb volt a kötelességtudat, minthogy lemondja a vb-t” – mondta Bánhidi arra utalva, hogy az egy aranyat és két bronzot hozó olimpiai szereplés után fel sem vetődött, hogy esetleg a magyar csapat is kihagyná a montreali világbajnokságot.

Az elvárásokkal kapcsolatban óvatosan fogalmazott a szakember, az összetettben és 500 méteren címvédő Liu Shaoang, aki a legrövidebb távon Pekingben is diadalmaskodott, szerinte elszánt és motivált, viszont a fiatalokra semmi terhet nem raknak, esetükben az a fontos, hogy lássanak és tapasztaljanak, mert ez a lehető legmélyebb víz lesz számukra.

Liu Shaolin Sándort és az amerikai születésű Krueger John-Henryt lelkileg megviselték az ötkarikás játékokon történtek, nekik most jobbat tesz a hosszabb pihenő, ezért kihagyják ki a vb-t. Hiányukban a férfiaknál Liu Shaoang mellett Nógrádi Bence és Jászapáti Péter szerepel majd egyéniben, míg a nőknél Jászapáti Petra és Kónya Zsófia indul. Rajtuk kívül Talabos Attila és Bontovics Balázs, illetve Somogyi Barbara, Somodi Maja és a koronavírusos Sziliczei-Német Rebeka helyett csapatba kerülő Schőnborn Melinda utazott a kanadai városba, ahol a váltóban kaphatnak lehetőséget.

MTI

Legnépszerűbb cikkeink