Nagyvilág
Nem élte túl a járványidőszakot a Vén Harcos Kakas
Bezár a legrégebbi angol kocsma. 1229 év után a járványügyi korlátozások tették tönkre a legidősebbnek tartott angol pubot.
Miután az engedélyét birtokló cég csődeljárás alá került, kénytelen volt bezárni Anglia legrégebbi kocsmája – írja a BBC. Christo Tofalli, aSt Albans-i Ye Olde Fighting Cocks kocsma üzemeltetője közölte, hogy a járvány miatt megváltozó kereskedelmi feltételek következtében került sor a lépésre. Elmondása szerint „megszakadt a szíve”, és „mindent megtett”, hogy nyitva tartsa a kocsmát, amely 793-ban épült. Tofalli arról is beszélt, hogy a kocsma új vezetés alatt majd újra megnyílik, de ő viszont már nem tér vissza. Közölte, hogy a kocsma tulajdonosa, a Mitchells and Butlers (M&B) most tárgyal a cégének vagyonkezelőivel.
„Mindannyian keressük a legjobb utat a kocsma számára, ugyanakkor új tulajdonosai lesznek, és remélem, hogy a kocsma lelkét és szellemiségét meg fogják őrizni” – fogalmazott. Az M&B megerősítette a BBC-nek, hogy nem tervezi a kocsma végleges bezárását, de tárgyal az érdeklődőkkel, és azt tervezi, hogy egy későbbi időpontban újra megnyitja a pubot.
A Ye Olde Fighting Cocks a Guinness World Records szerint Anglia legrégebbi kocsmája, bár mások vitatják ezt az állítást.
Túlélt már háborúkat, járványokat és gazdasági válságokat, de Tofalli úr, aki egy évtizede vezeti a kocsmát, azt mondta, hogy a vendéglátás szempontjából is „pusztító” volt a koronavírus-járvány, és a szűk haszonkulcsok miatt az üzletnek „nem volt biztonsági hálója”.
168 / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója