Nagyvilág
Emberről egérre és vissza?
A koronavírus november végén, Dél-Afrikában azonosított omikron variánsának eredete a mai napig bizonytalan.
A legnépszerűbb elmélet szerint az omikron nem valamelyik aggodalomra okot adó koronavírus-változatból (az alfából vagy a deltából) fejlődhetett ki, hanem azokkal párhuzamosan, szinte észrevétlenül alakult ki – írja a Házipatika.
A kínai tudósok szerint nem emberben, hanem állatban fejlődött ki, és onnan „ugrott át” az emberre. A pekingi Kínai Tudományos Akadémia munkatársainak közelmúltbeli felfedezése ezt az elméletet látszik igazolni. Az omikron variánsban olyan mutációs mintázatot találtak, amely az egereket megfertőző koronavírusra jellemző. Úgy vélik, hogy 2020 közepén ugrott át az emberről az egérre. Miután alkalmazkodott az új gazdaszervezethez, és gyorsan felhalmozott olyan mutációkat, amelyek eredményesen fertőzhetnek, 2021 végén ismét átkerült az emberre Az omikron variáns RNS-ében 45 – bázisokat érintő, azok cseréjén alapuló – pontmutációt azonosítottak, amelyek a kínai kutatók szerint azután keletkeztek, hogy a variáns „elszakadt” utolsó, ismert hordozójától, az embertől. Megállapították, hogy az omikron mutációs mintázata különbözik azon variánsok mutációs mintázatától, amelyekről már bebizonyosodott, hogy az emberben fejlődtek ki. A tudósok azt is megállapították, hogy az omikron tüskefehérjéjében több mutáció is elősegíti, hogy a vírus szorosabban kötődhessen a célreceptorhoz az egerekben. A tanulmány vezető szerzője, Wenfeng Qian ezzel kapcsolatban elmondta: azon az állásponton vannak, hogy az omikron variáns egy vadon élő egérpopulációban fejlődött ki.
168 / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója