Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Orbán illiberális államáról ír a New York Times

Létrehozva:

Fotó: Olivier Hoslet / POOL / AFP

Az EU vezetői, miután sokáig elnézőek voltak, most úgy vélik, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök egzisztenciális fenyegetést jelent az önmagát az emberi jogok és a jogállamiság mintaképének tartó tömbre nézve – írják.

Orbán Viktor az elmúlt évtizedben megállás nélkül építette „illiberális államát” bőséges uniós támogatással. Viszont úgy tűnik, hogy egyelőre ennek vége: az év elején az Európai Bíróság mérföldkőnek számító döntést hoz arról, hogy az Uniónak van-e joga a tagállamoknak nyújtott támogatásokat a szervezet alapvető értékeinek betartásához kötni.

Néhány európai törvényhozó már korán felismerte, hogy Orbán Viktor lábbal tiporja a demokratikus normákat, de a nemzeti vezetők, különösen az Európai Néppárt akadályozta a döntést. Az Orbánt védelmező konzervatívok között volt Angela Merkel, Németország akkori kancellárja is. „A legnagyobb hiba, az Európai Tanácsé”– mondta Rui Tavares, egy volt európai törvényhozó, aki segített megírni egy 2013-ban elfogadott jelentést a magyarországi jogsértésekről.

Orbán Viktor pártja elfogadta az új alkotmányt és egy új médiatörvényt is, amely korlátozta a sajtószabadságot. Átalakította az ország igazságszolgáltatását, és létrehozott egy bíróságokat felügyelő hivatalt, amelyet a kormánypárt egyik prominens tagjának felesége vezet. A választási törvényeket úgy változtatták meg, hogy azok a pártnak kedvezzenek. 

Az élesebb fordulópont 2018 májusában, Orbán Viktor és az Európai Néppárt vezetőinek találkozóján következett be: Joseph Daul, a párt elnöke és Manfred Weber, a Parlamentet vezető német kereszténydemokrata politikus, figyelmeztették Orbán Viktort, hogy pártja a parlamenti frakcióból való kizárás veszélyét kockáztatja.

„Ha megpróbálsz kirúgni, elpusztítalak”– mondta Orbán Viktor a tisztviselő szerint.

Brüsszel talán végre talált egy hasznos eszközt a belpolitika befolyásolására: az európai szerződések megsértésével kapcsolatos perek súlyos pénzügyi következményekkel járhatnak az adott tagállam számára, amennyiben ezt az Európai Bíróság is helyesnek tartja.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink