Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Új albummal jött ki a Pacekos Banda

Létrehozva:

Az AZVLM kollektíva és a Bagázs Egyesület közreműködésével megjelent a dányi romalányok új albuma. A Pacekos Banda új anyaga a Szép kincsem, boldog a szerelem címet kapta.

Az AZVLM kreatív kollektíva tavaly ősztől kezdett ellátogatni a Bagázs Egyesület dányi telephelyére, hogy a Digitális Művészetek az Oktatásban projekt keretei között létrehozzanak egy zenei albumot a romatelepen élő gyerekek részvételével. Az alapkoncepció egy informális tanuláson alapuló, digitális zenekészítésről szóló edukációs foglalkozássorozat levezetése volt, amelyből megalakult a Pacekos Banda. A tavasszal debütált, Égi Dalunk című teaser után most megjelent a Szép kincsem, boldog a szerelem című album, amely dányi tinédzser lányok és hivatásos zenészek együttműködéséből született. Az album a Bagázs BandCamp oldalán elérhető és mindenki számára meghallgatható. 

A különböző kulturális projektek életre hívásával foglalkozó AZVLM kreatív kollektíva az első koronavírus hullámot követő időszakban álmodta meg a Digitális Művészetek az Oktatásban projektet, amelynek megvalósítására közösségi finanszírozást kezdeményeztek. Az így összegyűjtött pénzből fedezték a Digitális Táncház szoftver demó verziójának elkészítését, illetve az önkéntes tevékenységeken alapuló dányi felvételek feldolgozását és a Pacekos Banda albumának megjelenésével járó költségeket.  

A csapatot a modern technológiák és a zene ötvözése által nyújtott lehetőségek vezérlik, ami motiválja a gyerekeket kreativitásuk kiélésére és az önkifejezésre. A közös alkotás eredménye saját munkájuk gyümölcse, ami egyrészt megalapoz egy alapvető büszkeség érzést a gyerekekben, másrészt azt az érzést kelti, hogy képesek alkotni, hogyha pedig nem sajnálják az energiát, annak kézzelfogható eredménye lesz, tehát van értelme a tenni akarásnak és a cselekvésnek.

A teljes album 5 számát 12 foglalkozás során, a dányi lányok és az AZVLM csapata közösen készítette Makay Anna, Mohácsi Luca és Jezerszky Viktória, az AZVLM alapítói, Lukácsi Liza fotós-videóssal kiegészülve.

bárkay tamás

(Kiemelt kép: LUKÁCSI LIZA)

Legnépszerűbb cikkeink