Nagyvilág
A gyerekek könnyen veszik a deltát
Az amerikai járványvédelmi központ (CDC) két friss kutatása szerint egyelőre úgy tűnik, nem okoz súlyosabb COVID-19-et a gyerekeknél a delta variáns.
A Morbidity and Mortality Reportban megjelent két tanulmány azt vizsgálta, hogy a delta variáns megjelenése óta mennyivel növekedett a gyerekek kórházba kerülésének esélye, illetve hogy a vakcinázott közösség mennyire védi meg a fiatalokat a súlyos fertőzéstől.
Az első kutatás során a szakértők 17 éven aluli fiatalok kórházi adatait vizsgálták meg 2020 márciusa (azaz a delta megjelenése előtt) és 2021 augusztusa között. Azt találták, hogy a kórházban ápolt gyerekek száma januárban volt a legmagasabb, ekkor az Egyesült Államokban az alfa variánst nyögték az emberek. Ahogyan a korábbi kutatások is rávilágítottak: a 12-17 és 0-4 éves gyerekeknél nagyobb veszélye, hogy kórházba kerülnek, mint az 5-11 éves korosztály.
A delta variáns megjelenése előtti és az azt követő kórházi adatokat átnézve a kutatók megállapították, hogy a delta nem küld több gyereket kórházba, mint az eddigi variánsok. A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a delta dominánssá válása óta még elég kevés adat áll rendelkezésükre, így később pontosítani kell majd az eredményeket.
Ugyanakkor sokkal nagyobb veszélyben vannak azok a fiatalok, akik nincsenek beoltva – írja a MedicalXPress nyomán a 24.hu. A kutatásban azt is megnézték, milyen hatással vannak az oltások a gyerekek között tomboló járványra. Június 20. és július 31. között 68 olyan Coviddal kórházba került serdülőt vizsgáltak, akiknek ismert volt az oltási státusza, közülük 59 nem volt beoltva, 5-en részben oltottak voltak, és 4 kapta meg mindkét adagnyi vakcináját. A CDC adatai alapján az oltatlan gyerekek tízszer nagyobb eséllyel kerültek kórházba, mint az oltottak.
A másik kutatás összehasonlította a kórházba került gyerekek arányát azzal, hogy az otthonuk közelében hogyan alakult az átoltottság. Itt is kimutatták, hogy azok a gyerekek kerültek be nagyobb arányban kórházba, akik alacsony átoltottságú területen éltek.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója