Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Még nem ért véget a brazil–argentin balhé

Létrehozva:

Fotó: AFP / Nelson Almeida

A brazil hatóságok eljárást indítottak a négy argentin labdarúgó ellen, akik a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő szabályokat megszegve utaztak be az országba a két ország vasárnapi világbajnoki selejtezőjére.

Emiliano Buendía, Emiliano Martínez, Giovani Lo Celso és Cristian Romero úgy érkezett meg a Sao Pauló-i találkozóra, hogy nem jelezte, hogy 14 napon belül Angliában járt, holott mind a négyen angol klubokban játszanak. Buendia és Martínez az Aston Villa, Lo Celso és Romero a Tottenham légiósa, közülük az utóbbi három pályára is lépett vasárnap, pedig a szigetországi tartózkodás miatt karantén várt volna rájuk. Az argentin csapat Venezuelából érkezett Brazíliába, ezért azt az országot jelölték meg kiindulási állomásként.

A Brazil Egészségügyi Szabályozó Ügynökség (Anvisa) már a dél-amerikai rangadó előtti napon jelezte, hogy a négy játékos nem szerepelhet, és el kell hagynia az országot. A felszólításra azonban sem a hazai, sem a vendégcsapat nem reagált. A többszöri figyelmeztetés után a mérkőzés elején az Anvisa egyik munkatársa bement a pályára, és ellehetetlenítette a mérkőzés folytatását.

A mérkőzés folytatása sokáig kérdéses volt, a felek egyeztettek egymással, mindenki mondta a maga igazát, de nem sikerült megegyezniük. A történtek után az argentin csapat levonult a pályáról, majd bő egy órával később a találkozó venezuelai játékvezetője, Jesús Valenzuela félbeszakította a mérkőzést, amelynek további sorsáról a nemzetközi szövetségnek (FIFA) kell döntenie.

Lionel Messi, a vendégek világklasszis csapatkapitánya elmondta: a kezdés előtt egy órával már a stadionban voltak, akkor is jelezhették volna feléjük a problémát, teljesen fölösleges volt ezzel megvárni a találkozó kezdését, majd néhány perc után rendhagyó körülmények között véget vetni az összecsapásnak.

Még a brazil szövetség elnökét, Ednaldo Rodriguest is felháborította a futballvilágban nagy visszhangot kiváltó eset, és kritizálta az Anvisát. Az ügyben megszólalt Gianni Infantino, a FIFA elnöke is, aki az őrült jelzővel illette a történteket.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink