Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Drágább lesz a Pfizer és a Moderna

Létrehozva:

A Pfizer és a Moderna megemeli koronavírus elleni vakcinája árát az Európai Unióban, amit az indokol, hogy a gyártóknak hozzá kellett igazítaniuk a készítményüket az újabb vírusvariánsokhoz – erősítette meg hétfőn a francia kormány.

„Észszerűen kell ezt nézni, az újabb változatokhoz igazított szerződések talán kicsit drágábbak lesznek, nem csak az EU, hanem minden vásárló számára” – mondta Clément Beaune francia Európa-ügyi államtitkár a Radio Francia Internationale (RFI) rádióadónak.

A Financial Times című brit napilap vasárnap arról számolt be, hogy a Pfizer 15,5 euróról 19,5 euróra emeli egy dózis árát, a Moderna egy adagja pedig 19 euró helyett 21,5 euróba fog kerülni.

„Azok az oltóanyagok, amelyekről az EU jelenleg tárgyal a Pfizerrel és más laboratóriumokkal, nem ugyanazok, mint a korábbi, első generációs vakcinák. Hozzáigazítjuk őket az újabb vírusmutációkhoz, ahogy azt előírják az egyeztetés alatt álló szerződések. Azt is el akarjuk érni, hogy a gyártás lényegi részét európai termékek tegyék ki, ez csaknem háromszáz komponenst jelent” – közölte.

Beaune az átláthatóság fontosságát hangsúlyozta ezen szerződések kapcsán, kiemelve, hogy a véglegesítés után nyilvánosságra kell hozni őket.

Hozzátette, nem olyan „megdöbbentő”, hogy a gyógyszergyárak haszon elérésére törekszenek a koronavírus-vakcinák esetében is. Végezetül pedig elmondta, hogy a szállítások „pontosabbak” lesznek a jövőben, mint az év elején voltak, a határidők nem teljesítése sok pénzébe fog kerülni az érintett vállalatoknak.

Az Európai Bizottság múlt kedden arról számolt be, hogy a teljesen beoltottak aránya nyár végére eléri a legalább 70 százalékot az EU-ban.

Még májusban a brüsszeli testület közölte, hogy szeptember végéig több mint egymilliárd adagot fognak leszállítani a közösségnek a négy engedélyezett vakcinából.

mti/ph

(Kiemelt kép: BORIS ROESSLER – DPA-AFP VIA EUROPRESS)

Legnépszerűbb cikkeink