Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Franciaországot elárasztotta a negyedik hullám

Létrehozva:

Franciaországban megkezdődött a koronavírus-járvány negyedik hulláma – közölte  Gabriel Attal francia kormányszóvivő hétfőn este, a kabinetülés után.

Bejelentette, hogy a kormány hétfőn változtatásokat hajtott végre a járvány elleni stratégiájában, a többi között meghatározatlan ideig mérsékelt összegű bírságokat alkalmaznának a szabályszegő üzletekkel szemben. Attal hangsúlyozta, hogy az augusztus elején hatályba lépő járványügyi intézkedések mindemellett a legszigorúbbak közé tartoznak Európában.

Franciaországban egyebek mellett kötelezővé teszik a koronavírus elleni védőoltást az egészségügyi dolgozók számára, illetve az oltási igazolványok felmutatása lesz kötelező számos helyen, így megkövetelik azoktól, akik étterembe vagy szórakozni akarnak menni, illetve vonatra vagy repülőre akarnak szállni.

Mint mondta, a tervezett 45 ezer eurós (ez most 16 millió forint) bírságokat olyan üzletekkel szemben, amelyek nem kérik el a vendégek oltási igazolványát, egyelőre 1500 euróban (540 ezer forint) szabják meg. A bírság összege azonban progresszívan növekszik ismételt szabályszegés esetén –  tette hozzá Attal, kiemelve: a járványügyi ellenőrzések kezdetben azt hivatottak segíteni, hogy az emberek hozzászokjanak az intézkedések alkalmazásához, és ezért nem fognak rögtön az elején bírságolni. 

Attal mindenesetre nem tudta pontosan megmondani, hogy ez a hozzászoktatási időszak meddig fog tartani. Úgy fogalmazott, hogy az új szabályokhoz való alkalmazkodás több mint egy hetet, de egy hónapnál kevesebb időt fog majd igénybe venni.

A kormányzati intézkedések része az is, hogy a koronavírusra pozitívan tesztelt személyeknek tíz napra karanténba kell vonulniuk. A hétvégén a kormányzati elképzelések miatt tüntetések voltak. A járvány kezdete óta a 67 millió lakosú országban több mint 5,9 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül 111 678-an hunytak el a vírus okozta betegségekben. 

mti/ph

(Kiemelt kép:  Lilian Cazabet / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP)

Legnépszerűbb cikkeink