Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Hektor, Hernandez, vagy Rezső? – névre vár az újszülött tapír

Létrehozva:

A kis tapír és anyukája, Suki | Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert

Csütörtökig lehet szavazni az állatkert honlapján a június 28-án született tapír nevére. A három név, amire a honlapon a voksokat várják: a Hektor, a Hernandez és a Rezső. 

A fővárosi állatkert tapírcsaládja a most született kicsivel együtt négy állatból áll. Suki, a 22 éves anyuka 2009 óta él Budapesten, Géza, a 25 éves apuka 2001-ben érkezett, előző utódjuk, a Hada nevű tapírkislány pedig tavaly február 20-án született. A tapíroknál a vemhességi idő 13 hónap. A két testvér születése között eltelt 16 hónapnyi idő azt jelenti, hogy Suki a biológiailag lehetséges legrövidebb időn belül életet adott a június végén született kicsinek.

Bár a dél-amerikai, más néven síkföldi tapíroknál (Tapirus terrestris) a felnőttek szinte teljesen egyszínűek, a kicsik csíkosan születnek, és életük első néhány hónapjában csíkosak is maradnak. A csíkok azonban idővel elhalványodnak, de némelyiküknél – általában a lábon – foltokban az állatok felnőtt korára is megmarad. 

Az újszülött kizárólag anyatejen él, a szilárd táplálékkal egyhónapos kora után kezd majd ismerkedni és 6-8 hónapos korára szokik át teljesen a felnőtteknek való táplálékra. A kicsi nemét születésekor még nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, ezért kapja meg a nevét később.

A tapírok állatkerti szaporítása természetvédelmi szempontból is fontos, mivel ez a faj természetes élőhelyén ritkulóban van, természetvédelmi helyzetét a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) sebezhetőnek minősítette.

Az idén 155 éves Fővárosi Állat- és Növénykertben már több mint 120 éve tartanak tapírokat, az első budapesti – és egyben magyarországi – kis tapír 1987-ben jött a világra.

A kis tapírról készült kisfilm a budapesti állatkert Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján is megtekinthető. A tapíroknak otthont adó Dél-Amerika kifutó látképét webkamera közvetíti az intézmény honlapján.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink