Kiemelt hírek
Fürjes: Kiegyenlítettek az erőviszonyok a közfejlesztések tanácsában
Véleménye szerint az, hogy leginkább a konfliktusokról lehet hallani, nagyrészt a médiának köszönhető.
A bürokrácia tehetetlensége minden tolerálható mértéket átlépett a Kútvölgyi Kórház felújítása kapcsán – mondta Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a 168 oldalán futó KeljfelJancsi című műsorban.
Az államtitkár szerint egy demokratikus versenyben nem lehet arra számítani, hogy az ellenzéki városvezetés és a kormánypártok csakis egy irányba fognak evezni, ugyanakkor kiemelte: sok mindenben született már megállapodás a főváros és a kormány között. Véleménye szerint az, hogy leginkább a konfliktusokról lehet hallani, nagyrészt a médiának köszönhető, ugyanis a sajtó számára ez az érdekes, ugyanakkor konstruktívnak tartja, hogy a nézeteltéréseiket nem rejtik véka alá a felek.
Az Azonnali interjút készített Budapest főépítészével, aki elmondta, hogy a közfejlesztések tanácsába kényszerűen mentek bele, az ugyanis Tarlós Istvánra lett szabva. Korábban Fürjes a KeljfelJancsiban jelentette be, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltsége miatt újra kell gondolni a tanács működését. Az államtitkár szerint kifejezetten jó a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) együttműködése a fővárosi szakmai szereplőkkel, köztük a főépítésszel is. Kiemelte, hogy sokszor olyan szakmai kérdésekben van egyetértés közüttük, amit később a budapesti vezetés politikai döntéssel felülír. Véleménye szerint ilyen a Galvani-híd is, amiről a főépítész az interjúban azt mondta, hogy a fővárosnak az Albertfalvai-híd volt a prioritása, szerinte „a Galvani-híd le lett nyomva a főváros torkán egy olyan olimpia miatt, ami önmagában is megkérdőjelezhető volt”.
Fürjes Balázs szerint a közfejlesztések tanácsában kiegyenlítettek az erőviszonyok, a döntések teljes egyetértésben születnek, a főpolgármester javaslatairól pedig kötelező tárgyalniuk. A főépítész megnyilvánulása szerinte politikai nyilatkozat volt, ugyanis a Galvani-hidat a közgyűlés tagjainak egyetértése nyomán fogadták el, és hozzátette, hogy az sem igaz, hogy más fővárosnál ne lenne olyan állami szerv, mint a Vitézy Dávid által vezetett BFK. Fürjes szerint Buda, Pest és Óbuda egyesítése is egy kormányzati közbenjárásnak köszönhetően valósult meg, a város mostani látképe pedig a több évtizedig működő fővárosi közmunkák tanácsának köszönhetően jött létre, ami a közfejlesztések tanácsának elődje.
A Kútvölgyi Kórház felújítása kapcsán az államtitkár elmondta, május végén arról határoztak, hogy elindul a felújítás, és még idén be is fejezik a munkálatokat. A kormány biztosította a szükséges forrást, amelynek nyomán új homlokzat, új szigetelés, nyilászárók, és légkondícionáló berendezések is kerülnek majd a kórházba. Elmondása szerint a bürokrácia tehetetlensége minden tolerálható mértéket átlépett a Kútvölgyi Kórház felújítása kapcsán. Még évekkel ezelőtt indult el a munka, azonban egy napjainkban is tartó jogvita miatt leállt.
Végül arról is szó esett, hogy hat kormánypárti, külső budapesti kerület kap kormányzati támogatást útfelújításra. Fürjes Balázs úgy véli, erre azért volt szükség, mert amikor a pandémia alatt Karácsony Gergely főpolgármester egyedül gyakorolta a közgyűlés jogait, lehúzta a fideszes polgármesterek kerületeinek pénzét, a kormány pedig most ezért kárpótolja őket.
168.hu
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!