Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

„Mindenki akkor szólal meg, amikor kell”

Létrehozva:

Láng Annamária játszik Gruse szerepében Bertolt Brecht-Paul Dessau A kaukázusi krétakör című színművének próbáján a Miskolci Nemzeti Színházban 2017. szeptember 29-én. Fotó: MTI / Vajda János

Interjú Láng Annamária színésznővel.

Láng Annamária júliusban Cannes-ba utazhat, miután Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét meghívták a rangos filmfesztivál idén először megrendezendő Premierek szekciójába. Ő alakítja a filmben Lénát, az Auschwitzban született túlélő, Éva (Monori Lili) lányát, aki próbálja rábírni anyját, bizonyítsa zsidó származásukat, azért, hogy az unokáját felvegyék egy berlini zsidó óvodába. 

Az Evolúció alapjául szolgáló, Ligeti György Requiem című zeneművére épülő, élőben a Bochumi Szimfonikusokkal és a Lett Állami Kórussal kísért, grandiózus drámát a Proton Színház eddig csak Németországban mutatta be; hatalmas sikert aratott a 2019-es Ruhrtriennálé összművészeti fesztiválon. Láng Annamária harmadik éve társulati tag a bécsi Burgtheaterben, ahol most az Edgar Allan Poe-novellák alapján készülő, Az Usher-ház vége című drámát próbálja. Ilyenkor naponta ingázik Bécs és Budapest között – útközben beszélgettünk vele.

 

Milyen érzésekkel ült autóba a mai próba után?

Nehéz napom volt, szinte teljes sötétségben, egy díszletek nélküli térben, bedeszkázott ablakok mögött próbálunk, és csak ötpercekre lehet kimenni. Az előadás nem egy novellát állít színpadra, nem is egy történetet mesél el. Nekem a halálfélelemről szól, nehéz téma, mégis felemelő. Ezt nem lehet a próba végén letenni és kisétálni. Hiába is próbálnám magamtól eltartani a szöveget, ott zakatol az agyamban, sokszor ezzel is álmodom. Pont ma döbbentem rá, milyen mélyen érint az anyag; az életem egy megoldatlan, feldolgozatlan részével szembesít. Olyan érzésem van, mintha Bartók Juditjaként benyitottam volna egy ajtón, amitől óva intettek. De élvezem ennek a nehézségét: az igazsággal való szembesülés kockázata ez. Kíváncsi vagyok, érdekel az emberi természet, és minden próbafolyamatban új felfedezéseket tehetek, új dimenziók nyílhatnak meg előttem.

 

Pályája kezdetétől a kísérletező színházcsinálók vonzották, a Szkénében Regős Jánossal, Nagy Beával dolgozott, majd a Krétakörben Schilling Árpáddal, több éve pedig Mundruczó Kornéllal és a Proton Színházzal. Az osztrák nemzeti színháznak számító Burgtheaterben is megtalálta a karizmatikus, újító személyiségeket?

A Burgtheater inkább európai színházként definiálja magát. Ott is a legkísérletezőbb darabokban dolgozhatok, méghozzá fantasztikus körülmények között. Itthon állandó nyomás volt rajtunk, mert kevés a pénz, nehéz összehozni egy előadást, így ez a nyugalom most teljesen új minőség az életemben. A világ minden tájáról érkező rendezők miatt gyakran angol a próbanyelv, de németül játszunk. A most próbált darabban viszont mindenki a saját anyanyelvén beszél, amit feliratoznak a nézőknek. Én vagyok a legszabadabb, annyit bakizok, amennyit akarok, a magyart a próbákon egyelőre senki se érti.

 

A pandémia előtt innen is sokan jártak Bécsbe színházba, nem feltétlenül a legexperimentálisabb előadásokra, de talán most kedvet kapnak hozzá. Felmerült, hogy kiköltözzön?

Egyelőre nem, mert a gyerekeimmel szeretjük a budapesti életünket, őket ide köti az iskola is, a lányom most harmadikos, a fiam elsős. Az ingázás nem mindig ennyire megterhelő, mint most, amikor az újranyitás miatt kicsit összecsúsztak a dolgok. Egy évben két produkcióra szerződtettek, és a színháznak hatalmas a repertoárja, így a szokottnál kevesebb fellépésem van, míg korábban a Vígszínházban akár havi 25-30 előadásom is volt. Bevallom, a várost inkább régről ismerem, ritkán szoktam kint sétálgatni, főleg a színház különböző játszó- és próbahelyeihez kötődöm. 

 

A Burgtheater több mint százfős társulatában – önnel együtt – csupán három olyan színész dolgozik, akinek nem német az anyanyelve. Hamar befogadták?

Az első évad nem volt egyszerű, végig kerestem a talajt a lábam alatt. Az új város, új kultúra, új nyelvi környezet mocsaras bizonytalanságnak érződött, de erre az évadra megnyugodtam. Már elég előadás van mögöttem, ezek összekovácsolják a társulatot.   

 

Hogyan élte meg a pandémia első évét? Online színházi előadásokban látható volt, a Magács László által alapított Első Magyar Webszínházban, többek között a Bergman-filmek inspirálta Jelenetek egy háztartásból sorozatban. 

Miután az utóbbi sok évem a mozgásról szólt, dolgoztam Münchentől Helsinkiig, turnéztam a világban, a szervezetemnek felfoghatatlan volt a bezártság. Kezdetben lelkesített, hogy sokat együtt vagyunk a családommal, aztán ez lassan elfogyott. A természetbe járás (egyedül) mentette meg az életem. Iszonyúan hiányzott a csend és az elmélyülés. A színházról az a kép él, hogy zajos, folyamatosak az impulzusok, mindenki egyszerre beszél. Pedig valójában mély figyelem és komoly összpontosítás, mindenki akkor szólal meg, amikor kell. 

 

Félt a vírustól?

A környezetemet féltettem. Csak akkor pánikoltam, mikor lezárták a határokat, hogy hogyan fogok így dolgozni? És még egyszer, mikor valakiről, akivel az Evolúció forgatása előtt egy nappal egy autóban utaztam maszk nélkül, kiderült, hogy elkapta. Rettegtem, hogy a fegyelmezetlenségem miatt leáll a munka. Pokoli két hét volt, mire kiderült, hogy megúsztam. Folyamatos aggódás volt a film lipcsei forgatása, hány tesztet és mikor kell csinálnom, hogy a határokon átjussak, és hogy csak senki ne kapja el a stábból.

 

Az Evolúció egy háromgenerációs holokausztdráma a túlélőkben hordozott sebekről. Miben volt más ugyanazt a szerepet színpadon és filmben eljátszani?

Mundruczó Kornélnál a film és a színház nem válik ketté, mindkettő az anyanyelve. Sokat segített, hogy a darabot színpadon is úgy játszottuk, mint egy filmet, és a filmben is megmaradt a jelenetek színházi karaktere. Például az egész magja egy több mint 40 perces beszélgetés Monori Lili és köztem, amit két kamera végig közelről rögzített az előadás alatt, így a nézők filmszerű élményt és több perspektívát is kaptak.

 

Mit érzett, mikor megtudta, hogy a filmet meghívták a világ legrangosabb filmes szemléjére?

Boldogságot, hogy végre tudunk egy kicsit együtt ünnepelni. Ez is borzasztóan hiányzott. Már folynak tárgyalások, hogy a darabot itthon bemutathassuk, és ősszel a mozikba kerülhet a film is.

 

Tudja már, mit vesz fel a cannes-i debütálásra?

Még semmit nem tudok, mivel a Cannes Premiere egy új szekció, és még nem közölték velünk a dresszkódot. A vörös szőnyegre elvárás a frakk és a nagyestélyi, de például az Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) szekcióban már mindenki úgy megy, ahogy akar. Mivel a filmhez a jelmezem egy részét Nanushka (Sándor Szandra) magyar divattervező ajánlotta fel, lehet, hogy hozzá fordulok. 

 

Bálint Orsolya

Legnépszerűbb cikkeink