Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Elfogadták a jövő évi költségvetés főösszegeit

Létrehozva:

Varga Mihály pénzügyminiszter (b) átnyújtja a 2022. évi költségvetési törvényjavaslatot Latorcai Jánosnak, az Országgyűlés alelnökének a Parlamentben 2021. május 4-én. | Fotó: MTI / Illyés Tibor

Változtak az adótörvények is.

Elfogadta az Országgyűlés a 2022-es költségvetési törvényjavaslat főösszegeit. Változtak az adótörvények is, elfogadták a paksi hitelmegállapodás módosításáról szóló jegyzőkönyvet, és változtattak a gyerektartás megelőlegezésének szabályain.

A frissen elfogadott költségvetési javaslat szerint jövőre az államháztartás központi alrendszerének kiadási főösszege 28 546,45 milliárd forint, bevételi főösszege 25 393,8 milliárd forint lesz, a hiányt pedig 3152,6 milliárd forintban állapították meg. A módosítás egyik legnagyobb nyertese a turizmus. Az összegző módosító indítvány jelentős összeget biztosít a Magyar Tudományos Akadémia új programjainak támogatására, valamint az elektronikus szolgáltatások fejlesztésére is.

Az Országgyűlés szintén elfogadta a jövő évi adótörvény-változásokat. Csökkennek a munkáltatói terhek: a jövő év közepétől fél százalékponttal mérséklődik a szociális hozzájárulási adó, így az már csak 15 százalékos lesz. Egyszerűsödnek az egyéni vállalkozók átalányadózási szabályai. Jövőre már az éves minimálbér tízszereséig, kiskereskedelmi tevékenységnél ötvenszereséig választható majd ez az adózási forma. 

A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány mentesül a társasági adó fizetése alól azon bevétele után, amelyet céljainak, közfeladatának, közérdekű tevékenységének megvalósítása érdekében  szerzett. Az ezen alapítványoknak nyújtott vagyonjuttatással, támogatással nem kell megnövelni az energiaellátók jövedelemadó-alapját, és ezen alapítványok személyes illetékmentességet is élveznek.

Egy másik változás értelmében 300 százalékos lesz a felsőoktatási támogatási megállapodás adóalap-kedvezménye a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi vagy egyházi fenntartásban lévő egyetem támogatása esetén.

A gyerektartás körül is lesznek változások: január 1-jétől az állam hat helyett már három hónapos késedelem esetén is megelőlegezi a gyerektartást, valamint megszűnik az eddigi szociális belépési jövedelemhatár. A megelőlegezett tartásdíj felső határa a minimálbér 30 százaléka lesz, vagyis 50 ezer forint fölé nő a jelenlegi mintegy 14 ezer forintról. A folyósítást csak akkor függesztik fel, ha a nem fizető szülőtől sikerül a tartozásának legalább 80 százalékát behajtani.

Elfogadták a paksi bővítés finanszírozási szerződésének módosításáról szóló jegyzőkönyvet is.  Gion Gábor pénzügyminisztériumi államtitkár a javaslat vitájában azt mondta, a beruházás nyolcvan százalékát az Országgyűlés által már jóváhagyott orosz–magyar hitelszerződés biztosítja, és hazánknak jogában áll bármikor névértéken előtörleszteni a már felvett összeget. Az államtitkár szerint az új megállapodás a kamatszintet nem érinti, ugyanakkor a hitel tőketörlesztését 2031-ben, a két új erőművi blokk üzembe helyezését követően kell megkezdeni, így a törlesztést már az erőmű termelheti ki.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink