Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Újabb szlovén bankot vett az OTP

Létrehozva:

A Nova KBM székhelye Ljubjanában | Fotó: AFP / Jure Makovec

Aláírta az OTP Bank az adásvételi megállapodást a szlovéniai Nova KBM 100 százalékos részesedésének megvásárlásáról. A bejelentett felvásárlás az OTP történetének eddigi legjelentősebb akvizíciója, amely várhatóan 2022 második negyedévében, a felügyeleti engedélyek megszerzésével zárul le. Megállapodásuk alapján a felek nem hozzák nyilvánosságra a vételárat.

Az adásvételt bejelentő közlemény szerint a Nova KBM a mérlegfőösszege alapján Szlovénia második legnagyobb bankja 20,5 százalékos piaci részesedéssel. Az OTP a tranzakciót követően piacvezetővé válik Szlovéniában, mivel egy másik ottani banknak, az SKB-nek is tulajdonosa. Részesedése megközelítheti a 30 százalékot.Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a hangsúlyozta, hogy 2019-es piacra lépésük óta keresték a növekedési lehetőségeket Szlovéniában. Wolf László közölte, a bővülés nem áll meg, továbbra is keresik a térségben az akvizíciós lehetőségeket.

A Nova KBM vezérigazgatója az elmúlt évek fejlődésének tulajdonítja a befektetői érdeklődést. John Denhof ismertette, hogy több mint kétszeresére növelték a mérlegfőösszeget, négy bankot integráltak, jövedelmezőségük fenntartható. Várakozása szerint az OTP vezetésével eredményes időszak elé néznek, amely hosszabb távon további sikereket alapozhat meg.

A közleményben kiemelték, hogy az OTP Bank az egyik legaktívabb hitelintézet az európai akvizíciós színtéren, mostanáig 9 országban 11 pénzintézet, illetve banki portfólió megvásárlását jelentették be. Magyarország mellett vezeti a bolgár, szerb és montenegrói piacot is, a külföldi csoporttagok jelentős mértékben járulnak hozzá a profithoz. Csoportszinten az ügyfelek száma meghaladja a 16,3 milliót, fiókhálózata majdnem 1500 egységből áll.

Az OTP csoport tavaly 310,268 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 26 százalékos csökkenés 2019-hez képest. Az első negyedévet ugyanakkor a vártnál jobban zárták, 93,3 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredménnyel, szemben az előző negyedévi 71,4 milliárd forintos eredménnyel, és az egy évvel korábbi 4 milliárd forintos negyedéves veszteséggel. A külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása a negyedéves korrigált profiton belül 47 százalékot tett ki, ami 16 százalékpontos javulás az egy évvel ezelőttihez képest.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink