Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Horvátországban egyre több iskolában állnak át online oktatásra

Létrehozva:

Maszkot viselő gyerekek egy zágrábi iskolában | Fotó: AFP / Denis Lovrovic

A szomszédos Szlovéniában a fertőzöttek számának növekedésére számítanak.

Az elmúlt egy hétben az általános és középiskolákban 67,5 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma, míg a karanténban lévőké 118 százalékkal – írta a Jutarnji List című horvát napilap az oktatási minisztérium adataira hivatkozva. Emiatt országszerte 184 iskola állt át online oktatásra az 1313-ból.  Míg korábban – a delta variáns okozta hullámban – egy pozitív diák legfeljebb egy vagy két másik tanulónak adta át a vírust, addig az omikron variáns terjedése miatt most egy osztályban öten-tízen is megfertőződnek – hangsúlyozták. Az oktatási minisztérium szerint ugyanakkor nincs szükség arra, hogy országos szinten távoktatásra álljanak át az iskolák.

A valamivel több mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában 7095 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 36-an hunytak el. Kórházban 1860 beteget ápolnak, közülük 201-en szorulnak lélegeztetőgépre. Az országban eddig 2 287 471-en kaptak védőoltást, közülük 2 193 513-an már a második adagot is beadatták maguknak.

A szomszédos Szlovéniában vasárnapra rekordszámú, 13 911 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és 18 beteg halt meg. Kórházban 608 beteget ápolnak, közülük 135-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 259 4122-en kaptak védőoltást, közülük 1 206 704-en mindkét adagot felvették. Mateja Logar, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tanácsának elnöke a járvány gyors terjedésével kapcsolatban a sajtónak úgy nyilatkozott: a fertőzöttek számának növekedése ellenére a kórházban kezelt betegek száma stabil, de a vírus ilyen magas lakossági jelenléte miatt az intenzív osztályokra nehezedő nyomásra számítanak.

Legnépszerűbb cikkeink