Nagyvilág
A horvátoknál oltatnak az oroszok
Az orosz Szputnyik vakcina – amelyből Magyarországon is sokan kaptak – még mindig nem kapta meg az uniós jóváhagyást, ezért sok országba nem lehet vele utazni. Ez zavarja magukat az oroszokat is.
Azok az oroszok, akik tehetik, máshol adatják be maguknak az oltást. Horvátországban például tárt karokkal várják az orosz vakcina-turistákat – írja a Total Croatia News nyomán a napi.hu.
Horvátországban idén július óta nem csak a horvátokat, hanem bárkit beoltanak, aki azt kéri. Az ország azóta kedvelt célpontja lett az orosz turistáknak, akik nagyrészt Pfizer-oltásért érkeznek.
A horvát sajtó már arról ír, hogy az oroszok sorban állnak az oltópontokon, a Horvát Idegenforgalmi Hivatal (HTZ) pedig nemrég megerősítette, hogy valóban szervezetten érkeznek a turisták.
Az oroszok jellemzően Zágrábba érkeznek és két éjszakát töltenek el. Az igények kielégítésére már több utazási iroda is rámozdult. Szervezik a repülőjegyet, a szállást, kirándulást Zágráb környékén és a Plitvicei-tavaknál. Az oltást már rögtön az első, vagy néha a második napon beadják.
A turisták természetesen 3 héttel később visszatérnek, hogy megkapják a második adagot is – írja a lap.
Szputnyik vakcinából Magyarország 2 millió adagot rendelt, nagyjából 200 ezer pedig megromlott. Korábban a kormány azt ígérte, hogy senkinek nem származik hátránya abból, ha ezt a vakcinát választja, mert megkapja a szükséges engedélyeket. Ez azonban máig nem történt meg.
Az RTL Klub Híradója úgy tudja, hogy a megsemmisített Szputnyik-vakcinák közel 600 millió forintba kerültek.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt