Connect with us
Nemzeti konzultáció

Nagyvilág

Újraindult a hagyományos oktatás, mégsem nőtt a fertőzöttek száma Szlovéniában

Létrehozva:

Hétfőn 18 ezer pedagógust, óvónőt és iskolai dolgozót teszteltek, 240-en mutattak csak pozitivitást.

Nem nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Szlovéniában az iskolákban, miután egy hete újraindult a hagyományos oktatás – közölte Maja Bratusa kormányszóvivő kedden.

Hétfőn több mint 18 ezer pedagógust, óvónőt és iskolai dolgozót teszteltek, és közülük 240-nél regisztrálták az új koronavírust. A pozitív tesztek aránya 1,3 százalék volt, ugyanannyi, mint egy héttel korábban, amikor 20 ezer iskolai dolgozót teszteltek. 

Szlovéniában múlt kedden, három hónap után kilenc régióban a 12-ből újraindult az oktatás az elemi iskolák első három osztályában, és kinyithattak az óvodák. Két nappal később a kormány két régióban a kilencből ismét bezárta a nevelési és oktatási intézményeket azzal az indokkal, hogy romlott a járványhelyzet.

A kabinet által közölt adatok szerint keddre 1619-cel 168 373-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában 19 beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3541-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 1032-en vannak kórházban, 169-en intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 17 227.

A szomszédos Horvátországban az utóbbi 24 órában 387 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 232 907-et. Egy nap alatt 17 újabb beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19-betegség szövődményeibe, a halottak számát 5071-re emelve. Kórházban 1258 beteget ápolnak, közülük 91-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív esetek száma 2536.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink