Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Navracsics: Nem tudunk vitázni a járványról

Létrehozva:

Fotó: MTI / Vasvári Tamás

Ha bárki nyilatkozhatna, az rendszertelenséget idézne elő.

Meghatározott politikai témákban indokolt a nyilatkozatok engedélyhez való kötése, a pandémia pedig egy rendkívüli helyzet – mondta Navracsics Tibor kormánybiztos a 168 oldalán futó KeljfelJancsi című műsorban.

Navracsics Tibor volt EU-s biztos szerint az európai politikában is sok esetben kötik engedélyhez a nyilatkozatokat, például olyan különösen érzékeny témákban, mint amilyen a Brexit volt. Szerinte erre azért van szükség, mert ha bárki nyilatkozhatna, az rendszertelenséget idézne elő, egy sértett alkalmazott pedig könnyedén alááshatná egy egész intézmény tekintélyét.

Szerinte nem a kormányzati tisztviselőktől kellene elvárni, hogy nyilatkozzanak, ezért vannak ugyanis a politikusok. Hozzátette: napjainkban már nagyon nehéz elhatárolni a közigazgatási és politikai témákat, ami a járványhelyzetben fokozottan igaz. Ezért sem tartaná jónak, ha két orvos ugyanabból az intézményből elkezdeni veszekedni, arról, hogy például jól zajlik-e a védekezés, ugyanis az egészségügyi szakemberek így politikai szereplővé válhatnának, vitájuk pedig akár pánikot is előidézhetne. 

Arra a felvetésre, hogy a Fidesz már 1998-ban, az első hatalomra kerülése idején minden nyilatkozatot engedélykötelessé tett, Navracsics elmondta, fontos, hogy ha egy kormánypártot kérdeznek valamiről, akkor a vezetőség tudja, ki, hol és mit nyilatkozik. Ez azonban nem volt hosszú életű, ugyanis nem igazán lehet betartatni ezt a szabályozást. Összehasonlításképpen úgy fogalmazott: a magyar társadalom általában ritkán alkalmas egy japán vagy kínai rendszert idéző fegyelmezettség megteremtéséhez. 

Fiala szerint a műsorban senkit nem engedélyeztek megszólalni a járvány alatt azok közül, akiket felkeresett – feltehetőleg egészségügyi, kormányzati szereplőkről van szó –, így kiszámíthatatlanná vált, hogy hol szólalhat meg egy-egy közéleti szereplő. Navracsi Tibor szerint a modern korban már minden interjúengedélyezési tilalmat ki lehet játszani.

Kiemelte: azért sem lehet hagyni mindenkit szabadon nyilatkozni, mert idehaza nincs meg az a társadalmi bizalmi szint, hogy vitát folytassunk a koronavírus-járványról. „Viszonylag hamar eljutottunk oda, hogy a kormány szándékosan gyilkol meg embereket, ezt követően mi a magyarázni való?” – tette fel a kérdést a volt EU-biztos. Elmondása szerint dühödt táborok feszülnek egymásnak, akik vagy azt mondják hogy oltásellenes az ellenzék, vagy hogy gyilkos a kormány. Navracsics attól tart, hogy ebbe a vitába belecsúszhatnak az egészségügy dolgozói is.

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink