Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A kínai vakcinával oltottak nem lélegezhetnek fel teljesen

Létrehozva:

Fotó: Dimény András

A súlyos szövődményektől megvédhet a kínai vakcina, azonban fokozottan kell magára ügyelnie annak, aki ilyen oltást kapott.

Duda Ernő szerint a megoldás az lehet, ha másfajta oltóanyaggal is beoltják azokat, akik Sinopharm-vakcinát kaptak.

Nagy port kavart a hétvégén, mikor a Kínai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ igazgatója, Gao Fu bejelentette „nem nyújtanak nagyon magas fokú védettséget a kínai vakcinák.” Mint ismert, később azt mondta, nem úgy gondolta: „teljes félreértés”, hogy beismerte volna, hogy kevésbé hatékonyak a kínai vakcinák. Szerinte inkább csak arról beszélt, hogy hogyan lehetne javítani az oltások hatásosságát.

Duda Ernő immunológus azt mondja, ő eddig is úgy kezelte a vakcinát, mint az influenza elleni oltásokat, amelyek szintén inaktivált víruson alapuló oltóanyagok.

„Hogy egy inaktivált vírus alapú vakcina nem feltétlenül 100%-ig rettenetesen hatásos, az egy jól ismert dolog. Hiszen minden évben a szezonális influenzaoltás is ilyen. Annak olyan 50-60-70 százalék körül van a hatásossága. De a Sinopharmról eddig sem volt megbízható információnk, ezért kételkedett sok orvos abban, hogy az eredetileg közölt 86 és 91%-os hatásosságot el tudja érni ezzel a módszerrel ez a vakcina” – magyarázta lapunknak az immunológus. Hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy az oltás teljes mértékben felesleges, azonban érdemes figyelembe venni, hogy az embereknek más és más az immunrendszere. „Ez a vírus valakit megöl, valaki pedig észre se veszi, hogy fertőzött. Ha ennyire különböző az immunrendszerünk, akkor hogy várhatnánk el, hogy legyen a világon olyan vakcina, amelyik mindenkiben egyforma védettséget alakít ki?” – tette fel a költői kérdést. Kiemelte, hogy nyilvánvaló az is, hogy ha valamelyik védőoltás eleve jobb hatásfokkal működik, akkor az többeknek nyújthat igazi védelmet.

„Megoldás lehetne, hogy megmérjük, kinek milyen védettsége van, ezek a tesztek azonban kb. épp annyiba kerülnek, mint a legolcsóbb védőoltás. Így a legegyszerűbb az lehet, ha a korábban kínai oltóanyaggal vakcináltakat beoltanánk egy másfajtával is. Hiszen rövidesen úgyis rengeteg vakcina lesz. Inkább az a gond, hogy sokan még mindig nem akarják beoltatni magukat. Ez pedig óriási probléma. A társadalomnak megvannak a megfelelő eszközei, hogy rákényszerítsék az embereket a védőoltás felvételére, például ha csak védettségi igazolvánnyal mehetnek moziba, étterembe vagy kocsmába. A járványnak azonban csak akkor lesz vége, ha beoltják a lakosság 80-90%-át, beleértve a gyerekeket is” – mondta.

Müller Cecília országos tiszti főorvos a hétfői tájékoztatóján újságírói kérdésre elmondta, hogy egyelőre nem változtatnak a kínai Sinopharm oltási protokollján. „Akkor változtatunk egy vakcina alkalmazásán, ha a vakcina gyártója, vagy egy hivatalos közlés, egészségügyi hatóság ezt deklarálja. Egyébként nincs ok a változtatásra” – közölte. Az országos tiszti főorvos hangsúlyozta, mindegyik, Magyarországon használt vakcina megfelel a WHO által elvártaknak, miszerint a hatékonyságának 50 százalék felett kell lennie. „Amennyiben bármilyen tudományos adat a tudomásunkra jut, természetesen azt követjük, akkor változtatni fogunk bármelyik vakcina esetében, egyelőre erre nincs ok” – tette hozzá.

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink