Kiemelt hírek
A Petry-ügynek lesz még folytatása
Dárdai Pál jól tette, hogy nem szólalt meg Petry Zsolt elbocsátása kapcsán – mondta Kele János futballblogger.
A 168.hu felületein futó KeljfelJancsi című műsor vendégeként hozzátette: a Hertha a kiesés ellen küzd, úgy hiányzott a vezetőedzőnek ez a botrány, mint púp a hátára.
Még tavaly decemberben fogadta el a parlament az Alaptörvény-módosítást, amelyben rögzítették: az apa férfi, az anya nő, egyúttal megfosztották a szivárványcsaládokat és az egyedülállókat az örökbefogadás lehetőségétől. Ezután indult el a #családazcsalád kampány, amelyben Gulácsi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa is részt vett – emiatt rengeteg kritikát és elismerő üzenetet kapott. Hrutka János kiállt a magyar válogatott kapusa mellett – a Spíler TV nem sokkal később felbontotta vele a szerződését. Néhány napja Petry Zsolt, a Dárdai Pál irányította Hertha BSC kapusedzője a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt arról, nem ért egyet a válogatott kapus kijelentéseivel, és szerinte Gulácsinak inkább a futballnál kéne maradnia. Ahogy Hrutka esetében, úgy Petrynek is az állásába került a véleménye.
Kele János szerint Gulácsit is meglephette az a fajta indulat, amit a posztja kiváltott, az azonban biztos: a kapus saját döntése volt, hogy szót emel. Kiemelte: furcsa, hogy a válogatott egyik tagja sem állt ki Gulácsi Péter mellett, Marco Rossi szövetségi kapitány később újságírói kérdésre mondta csak el, hogy a szabad véleménynyilvánítás minden játékosának joga.
Kele felidézte, a Spíler TV sosem nyilvánított véleményt közéleti kérdésekben, egészen addig, amíg a TV2 csoport meg nem vásárolta az angol bajnokság közvetítési jogait, ami konzekvensen kiáll az LMBT-közösség mellett. Úgy véli, Hrutka esetét nem lehet megmagyarázni, szerinte biztos, hogy vezetői döntés volt a menesztése.
Kiemelte: Gundel-Takács Gábor és Fehér Csaba (a Spíler TV másik szakértője) rendelkezik akkora autonómiával, hogy felszólaljon ilyen kérdésekben, azonban egyikük sem mutat komoly ellenállást. Gundel „A barát, az barát” bejegyzését nem tartja komoly felelősségvállalásnak, míg Fehér Csaba esetében azt nehezményezi, hogy meg sem szólalt az ügyben. A futballblogger szerint Hrutka kirúgásával azt üzente a Spíler TV-t is magába foglaló konglomerátum, hogy senki nem merjen nyíltan véleményt formálni.
Petry a Magyar Nemzetben megjelent interjúja után ismét a kormánypárti laphoz fordult, ugyanis általa fontosnak tartott gondolatok maradtak ki a cikkből. Kele János szerint ez is azt jelzi, hogy a kapusedzőt csak eszközként használta a kormánypárti sajtó, valamint kiemelte: biztosan lesz még folytatása az ügynek, ugyanis a viták mélyén lévő indulatok mélyen gyökereznek.
Véleménye szerint az egész történet végső tanulsága mégis csak az lesz a lakosság számára, hogy ne szólaljanak meg – ez pedig a véleménypluralitás és a demokráciára is rossz hatással lesz.
168.hu
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója