Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Őrült meccsen játszottunk döntetlent az első világbajnoki selejtezőn

Létrehozva:

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

A csoport másik két mérkőzésén az esélyesebb csapatok győztek.

Bár a papírforma nem a magyar válogatott sikerét ígérte a lengyelek elleni világbajnoki selejtezőn, nemzeti csapatunk ismét bizonyította, hogy bárki ellen képes sikeresen játszani. Igaz, akik a mérkőzés elején kiegyeztek volna a döntetlennel – bizony, rengetegen voltak – a mérkőzést látva fájdalmasnak érezhetik az eredményt. Mert most igazán lehet egy kis hiányérzetünk, ezt a meccset megnyerhettük volna. Hiszen amikor az 53. percben Szalai Ádám megszerezte csapatunk második gólját – amivel 2-0-ra vezettünk – alighanem kevesen gondolták, hogy döntetlen lesz a végeredmény. A vendégek kapitánya, Paulo Sousa azonban nagyszerűen nyúlt bele a mérkőzésbe, a 60. percben csereként beállított Piatek első labdaérintéséből gólt szerzett, és mire felemeltük a fejünket, újabb gólt kaptunk, és máris 2-2 állt az eredményjelzőn. 

A magyar válogatott történelmében számos példát találunk arra, hogy egy ilyen másfél perc után a nemzeti csapat összetört, de a mostani csapat nem ilyen, így Willi Orbán a 78. percben ismét megszerezte a vezetést. Azt, hogy végül nem nyertünk, annak köszönhető, hogy ellenfélnél ott volt Robert Lewandowski, akire egyszer nem figyeltünk, és azonnal egyenlíteni tudott. 

„Ha azt mondanám, hogy teljesen elégedett vagyok, hazudnék. A mérkőzés előtt azonban simán aláírtam volna a döntetlent. Ha kettő-nullnál nem követjük el azokat a durva hibákat, akkor most három pontunk lenne. Volt olyan időszaka a válogatottnak, amikor ilyen szituációban veszített volna, ám most tudtuk presszionálni az ellenfelet. Aztán jött még egy súlyos hiba. Sajnálom ezt a meccset, azonban a földön kell járnunk, nem vagyunk jelenleg az ő szintjükön” – értékelt a mérkőzés után Marco Rossi szövetségi kapitány.

Bizony, fájó ez a pontvesztés, hiszen ahhoz, hogy harmincöt év után kijussunk a világbajnokságra, hazai pályán hozni kell az ilyen meccseket. Mert legyen bármilyen erős a lengyel (vagy az angol) válogatott, bravúrok nélkül nem lesz a siker. És egy ilyen bravúr lehetőségét most elszalasztottuk.

 

Európai világbajnoki selejtezők, csütörtöki eredmények

I csoport: Magyarország–Lengyelország 3-3 (1-0), Anglia–San Marino 5-0 (3-0), Andorra–Albánia 0-1 (0-1). A csoport állása: 1. Anglia 3 pont, 2. Albánia 3, 3. Magyarország és Lengyelország 1-1, 5. Andorra 0, 6. San Marino 0.

B csoport: Spanyolország–Görögország 1-1, Svédország–Grúzia 1-0. C csoport: Bulgária–Svájc 1-3, Olaszország–Észak-Írország 2-0. F csoport: Izrael–Dánia 0-2, Skócia–Ausztria 2-2, Moldova–Feröer-szigetek 1-1. J csoport: Németország–Izland 3-0, Románia–Észak-Macedónia 3-2, Liechtenstein–Örményország 0-1.

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink