Kiemelt hírek
Lesz még drágulás a Ligetben
A Városliget Zrt. vezérigazgatója, Gyorgyevics Benedek szerint nem 40, hanem 50 milliárd forintba fog kerülni a Néprajzi Múzeum.
„Nem drágult a Néprajzi Múzeum megvalósítása” – ezt mondta először Gyorgyevics Benedek a 168.hu csütörtök reggeli, Keljfeljancsi című műsorában Fiala Jánosnak. A beszélgetés alatt elhangzott, hogy a koronavírus némiképp átírja az építkezést, de egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz időbeli csúszás az eredeti tervekhez képest.
„A vírus hatásait próbálják minimalizálni. Az első és második hullámot jól megoldották a kivitelezők. Se a Néprajzi Múzeum, se a Magyar Zene Háza elkészülte nem lassult” – tette hozzá Gyorgyevics. Arról is beszélt: szerződésmódosítással oldották meg, hogy ne legyenek nagyobb csúszások. Kiemelte: fontos a pandémia alatt arra gondolni, hogy előre beszerezték az alapanyagokat.
Fiala János a G7 cikkét ismertette a vezérigazgatóval. Mint emlékeztetett, az írás szerint „újabb közel 3 milliárd forintot költ el a Néprajzi Múzeumra a Liget-projektet felügyelő állami cég Mészáros Lőrincéknél, az egyéb járulékos munkákkal pedig már a 40 milliárdot közelíti az összköltség”.
Gyorgyevics szerint az újság rosszul számolt, mert „a teljes beruházás 50 milliárd forintos nagyságrend”. Hozzátette, a megvalósítás körülbelül 100 darab kisebb-nagyobb szerződés megkötésétől függ, amiben minden benne van a belső világítástól a leglátványosabb dolgokig. A tervezés és a kivitelezés szerinte párhuzamosan zajlik. „Amikor elindultak az építkezések, a belső terek alaprajzai még nem teljesen álltak rendelkezésre. Még nem volt benne minden részletes tartalom” – magyarázta, és hozzátette azt is, hogy lesznek még olyan tételek, amik drágulásnak tűnhetnek, de valójában ezek benne vannak a költségvetésben.
„Természetes, hogy amikor megkötjük a generál kivitelezői szerződést, ami a teljes szerkezetre és a gépészeti alapszerelésre vonatkozik, még nem teljes. Nincs benne minden tartalom. Amikor a tervezés eléri azt a pillanatot, hogy lehetőség van a szerződés módosítására, vagy ha a közbeszerzés erre nem ad lehetőséget, akkor új közbeszerzési eljárás lefolytatására, akkor ezt követően újabb kötelezettség keletkezik a beruházó részéről, egy újabb vállalkozói szerződés köttetik meg. Erről van most szó, ez az a 2, 8 milliárd forint, amiről a cikk szól. Lesz még ilyen, a beruházás végösszege nagyjából 50 milliárd forintra rúg majd” – zárta a vezérigazgató.
PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója