Kiemelt hírek
Schiffer: A politika kampánycélra használja az oltást
Szerinte a nagyvállalatok és nagyhatalmak a mai napig adósak azzal, hogy megmagyarázzák, mi okozta ezt a pandémiát.
Schiffer András a 168.hu-n futó Keljfeljancsi műsorban Brády Mártonra emlékezve elmondta, olyan valaki ment el a személyében, aki az utolsó pillanatig, a tartalékaiból próbálta megfizetni a munkavállalóit. „Mindent megtett, hogy ebben a lehetetlen helyzetben se kelljen megválnia senkitől – ez is jól leírja, milyen ember volt ő” – mondta Schiffer.
A megemlékezés után a koronavírus-járványról Schiffer elmondta: tavaly tulajdonképpen egy gombnyomással állították le a világ gazdaságát – ilyenre pedig még nem volt példa a történelem során. Hozzátette: amióta a saját környezetében is többen váltak áldozatául a járványnak, egészen másképpen kezdett el tekinteni a helyzetre, mint egy évvel ezelőtt. Tragikus volt látni, hogy idehaza milyen hiány alakult ki az élesztőből és az olyan alap élelmiszerekből, amelyekből régen önellátók voltak – tette hozzá.
Schiffer szerint a nagyvállalatok és nagyhatalmak a mai napig adósak azzal, hogy megmagyarázzák, mi okozta ezt a pandémiát.
„Hogy jöhet létre egy olyan vírus, aminek a hatásmechanizmusa előtt értetlenül áll az emberiség? Az alapkérdésekre egy éve nincs válasz. Teszem azt, pár hónap alatt leküzdjük ezt a járványt. Ezt követően milyen garanciát tudnak adni a tudósok és a nagyhatalmak arra vonatkozóan, hogy nem alakul ki egy ugyanilyen járvány öt-tíz év múlva?” – tette fel a kérdést a volt képviselő.
Schiffer András szerint a világ kormányai sok esetben rendkívül következetlen módon jártak el, ami egy bizonyos ideig megbocsátható, de volt, ami már őt is felzaklatta. Kiemelte: sokan nem tudtak hazajönni külföldről karanténkötelezettség nélkül, míg a felső ezer úgy járkál Dubajból meg Zanzibárról Magyarországra, mintha nem lenne holnap.
A jogász szerint teljesen rendben van az, hogy a kormány foglalkoztatási csoportokat preferál az oltási sorrendben, ám szerinte több ilyen csoportra lenne szükség, például a pedagógusokat egyből beoltatná. Szerinte a politika sok esetben kampánycélokra használja az oltást. „Aki hatalmon van, arra használja fel a járványt, hogy hatalomban maradjon, aki pedig nincs hatalmon, az arra, hogy hatalomra kerüljön” – jelentette ki. Az önkormányzatok forráselvonásával kapcsolatban úgy fogalmazott, a kormánynak önkorlátozásra lett volna szüksége, az önkormányzatoknak pedig higgadtabban kellett volna reagálniuk. Hozzátette: a helyi iparűzési adó csökkentése pitiáner, kisstílű húzás volt, ami egyértelműen a nagyvárosok, ellenzéki önkormányzatok szívatásáról szólt, ugyanis az államháztartási nyereség minimális.
PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!