Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Maruzsa Zoltán ultimátumot adott az E-Kréta Zrt.-nek

Létrehozva:

Fotó: MTI / kormany.hu

Az államtitkár azután szólította fel a céget, hogy túlterhelés miatt hétfőn leállt a távoktatásban használt digitális Kréta rendszer.

A Kossuth rádió keddi, Jó reggelt Magyarország! című műsorában azt hangsúlyozta Maruzsa Zoltán államtitkár: a cég vállalta a felelősséget a hétfői hibáért, és közleményben elnézést kért a szülőktől. „Ma bizonyítaniuk kell, hogy bírnia kell a rendszernek a rohamot, ezt az elvárást világossá tettem. A tegnapi hiba nem fordulhat újra elő” – fogalmazott a politikus. Szerinte nem elfogadható, hogy alábecsülték a terhelést. „Ez kicsit olyan, mintha decemberben a hólapátolókat meglepné a tél” – fogalmazott.

Elmondta, a járvány harmadik hullámának felfutása indokolja a kontaktusszám csökkentése érdekében a köznevelési intézmények bezárását. Ugyanakkor arra számít – folytatta az államtitkár –, hogy a tervezett egy hónapos időszak elegendő lesz arra, hogy radikálisan csökkenjen a fertőzésszám. Annál is inkább, mert időközben a tömeges oltás is zajlik, mindez pedig lehetővé teszi az intézmények újranyitását.

Közlése szerint az adatok azt mutatják, hogy tényleg csak a legindokoltabb esetben igényeltek a szülők gyermekfelügyeletet erre az időszakra. Óvodai felügyeletet 8892 gyermek szülei, míg iskolait 2679 gyerek szülei igényeltek. Ez az óvodák esetében a teljes létszám 2,76 százaléka, míg az iskolások 0,37 százaléka – ismertette. „A kollégiumok esetében az intézményvezetők engedélyezhetik a bentlakást indokolt esetben” – tette hozzá Maruzsa Zoltán.

Arról is szólt, hogy kockázat nélkül megszervezhető mind az írásbeli, mind a szóbeli érettségi, hiszen áprilisra a kontaktszámot csökkentő intézkedések és a tömeges oltás hatására leszálló pályán lesz a járvány. Emlékeztetett arra, hogy tavaly sem volt járványügyi hatása az érettséginek, miközben tavasszal 80 ezren tettek írásbeli, ősszel pedig 30 ezren szóbeli vizsgát.

A Telex megkérdezte az üzemeltetőt, hogy mi volt az oka a leállásnak. Azt írták: „Ezt az átmeneti elérhetetlenné válást az okozta, hogy a rendszer rendelkezésére álló és/vagy bocsátott erőforrásokat nem megfelelően csoportosítottuk, osztottuk ki a rendszeren belül, és ez vezetett a – kritikus terhelés alatti – hibás működéshez.”

PH

Legnépszerűbb cikkeink