Kiemelt hírek
Moszkva tiltakozik a szankciók ellen
Az Európai Unió és az USA a Navalnij-ügy miatt vezetett be büntetőintézkedéseket több vezető beosztású magánszemély és szervezet ellen.
A hét elején az Európai Unió négy orosz vezető ellen hirdetett szankciókat emberi jogok megsértése miatt. Az ügy hátterében Alekeszej Navalnij bebörtönzése áll. Az EU-t követve az USA is büntetőintézkedéseket léptetett életbe orosz magánszemélyek, valamint tizennégy olyan orosz szervezet ellen, amelyekről úgy tartják, hogy biológiai és vegyi fegyverek gyártásával foglalkoznak.
Dmitrij Peszkov, Putyin elnök szóvivője tegnap újságíróknak arról beszélt, hogy a Kreml a szankciókat Oroszország belügyeibe való elfogadhatatlan beavatkozásnak tekinti, egyúttal sajnálatosnak nevezte, hogy ellenfeleik ehhez, a kétoldalú kapcsolatokat romboló módszerhez folyamodtak. Peszkov szerint Moszkvának a Washingtonnal és Brüsszellel fennálló viszonya amúgy is „siralmas állapotban” van.
Peszkov felháborítónak nevezte azt az állítást, hogy az FSZB-nek, amely tulajdonképpen a KGB utódszervezete, köze lenne Alekszej Navalnij augusztusi „állítólagos megmérgezéséhez”. Putyin szóvivője felszólította az amerikai és az európai felet, ha bizonyítékaik vannak, akkor terjessze elő őket. Emlékezetes, hogy Navalnijt a Szovjetunióban kifejezetten ilyen célokra kifejlesztett rendkívül hatásos idegméreggel, a Novicsokkal mérgezték meg.
Peszkov egyúttal abszurdnak és alaptalannak, ugyanakkor hatástalannak is nevezte a büntetőintézkedéseket. Szerinte ugyanis az érintettek esetében az orosz jogszabályok eleve tiltják, hogy „külföldi kintlevőségekkel” rendelkezzenek. A szóvivő egyúttal az is közölte, a Moszkvai vezetés a szankciók nyomán nem kívánja megszakítani a kapcsolatait az európai és az amerikai rendvédelmi szervekkel, és mindent elkövet annak érdekében, hogy az „orosz állampolgárok jogai ne sérüljenek”.
Marija Zaharova, az élesen nyugatellenes nyilatkozatairól ismert orosz külügyi szóvivő az egyik állami rádiónak nyilatkozva kifogásolta, hogy Washington a vegyi fegyverek elleni küzdelem harcosaként pozicionálja magát, holott szerinte nem is semmisítették meg a készleteiket úgy, ahogy azt állítása szerint Moszkva tette évekkel ezelőtt. Zaharova szerint az Oroszország elleni szankciók bevezetésével az EU és az Egyesült Államok saját belső problémáiról, például a koronavírus okozta válságról próbálja elterelni a figyelmet.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt