Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Előbb-utóbb minden Volvo elektromos lesz

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

A tervek szerint 5 éven belül az értékesített Volvók fele lesz elektromos, a maradék pedig hibrid, az évtized végére pedig az utóbbiakat sem gyártják majd.

2030-tól csak elektromos üzemű kocsit forgalmaz majd a Volvo – közölte tegnap a svéd autógyártó cég. Mindez azt jelenti, hogy az évtized végéig teljesen kivezetik a belsőégésű motorok által hajtott kocsik gyártását, beleértve a hibrid kocsikat is. Az autógyár ennek megfelelően jelentős beruházásokat tervez, ezek többek között a kocsik egyszerűsítésére, illetve az online értékesítési csatornák erősítésére összpontosítanak majd. Henrik Green, a Volvo technológiai vezetője szerint a vállalatnak fókuszt kell váltani, szerinte ugyanis „nincs hosszú távú jövője a belső égésű motorral működő járműveknek”.

„Ügyfeleink magas színvonalat várnak el tőlünk, ha az ember biztonságáról van szó, és ugyanerre számítanak, amikor bolygónk biztonsága kerül szóba. A célunk, hogy ennek az igénynek megfeleljünk, mert ez a helyes” – mondta Bjorn Annwall, a Volvo európai vezetője BBC-nek. Szerinte az autóipar leggyorsabban fejlődő része a prémium elektromos autók piaca lesz, ezért természetes, hogy erre fognak koncentrálni.

Nem tervezi az autógyártó azt sem, hogy hidrogén üzemanyagcellás autók fejlesztésébe fektessen be, mivel úgy gondolják, erre nem lesz elegendő kereslet ügyfeleik részéről. Kérdéses szerintük az is, hogy a hidrogén, mint üzemagyag mennyire lesz elérhető.

A Volvo korábban már azt is bejelentette, hogy 2025-re értékesítésének fele teljesen elektromos autó lesz, a maradék pedig hibrid. A múlt hónapban a cég felhagyott a Geely kínai autóóriással való egyesülés tervével is, a két vállalat ugyanakkor közölte, társulnának olyan, elektromos autókhoz készülő alkatrészek gyártására, amelyeket mindkét cég használni tud.

A globális autógyártók jelenleg is arra törekszenek, hogy az elektromos autókra való áttérés költségei egyenletesebben legyenek, így önszabályozó intézkedéseket hoznak, erőforrásaikat és szakértelmüket pedig igyekeznek megosztani.

PH

Legnépszerűbb cikkeink