Nagyvilág
Vaskori települést találtak
A szakembereket is meglepte a gazdag lelet.
Vaskori település maradványait, egy római kori villát és az egykori háztartással kapcsolatos tárgyakat tártak fel régészek egy Oxfordshire-ben folyó ásatáson – számolt be róla a The Guardian.
A vaskorból származó köralakú házak maradványait a Wittenham Clumps melletti régészeti helyszínen találták a kutatók. A területről tudták, hogy már háromezer éve lakott lehetett, de az előkerült gazdag vaskori lelet mégis meglepte a szakembereket.
Az ásatáson a Kr. e. 400-100 közötti időszakból származó, több mint tucatnyi köralakú ház maradványait, valamint egy hatalmas, a Kr. u. 3. század végéről vagy a 4. század elejéről származó római kori villa romjait találták meg.
A régészeti feltárás azért kezdődött el az egy hektárnyi területen, mert az Earth Trust környezetvédelmi szervezet erre a helyszínre tervezte új látogatóközpontját, és a munkálatok előtt fel akarták mérni a terület régészeti értékeit.
Az ásatáson dolgozó Lisa Westcott Wilkins elmondta, hogy miközben remélték, hogy eredményes lesz a munkájuk, hatalmas meglepetés volt számukra, amit találtak. A kutató szerint különösen az izgalmas, hogy rengeteg olyan tárgyi emlék került elő, amelyek az egykor ott élő emberek hétköznapjairól árulkodnak: úgy érezték, hogy szinte testközelbe került az egykori település lakóinak élete.
A terepmunkákat végző DigVentures vezetője, Chris Casswell elmondta, hogy a környéken folytatott korábbi ásatásokon bronzkori, vaskori és római kori leletek is előkerültek már, ilyen nagyszabású leletről azonban nem is álmodtak. A vaskori köralakú házak átmérője tízméteres volt, a házakban földművesek lakhattak.
A tervek szerint az ásatás befejezését követően felépítik a köralakú házak mását, hogy a látogatók betekintést kapjanak az egykor ott élők világába.
A római kori villa feltárása még tart, az épület mindegy kétharmada még a föld alatt van. A régészek két római kori temetőt is találtak több mint 40 sírral, valamint kőből készült, kukorica szárítására szolgáló kemencéket. Jó állapotban fennmaradt vaskori edények, csontból készült fésűk, sebészeti eszközök és rengeteg agyagedénytöredék is előkerült.
Casswell szerint a helyszínen egykor jelentős vaskori település állt a Wittenham Clumps dombvidéken.
PH
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt