Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Társulati ülésen búcsúztatták Jordán Tamást, a Weöres Sándor Színház leköszönő alapító igazgatóját

Létrehozva:

Utódja Szabó Tibor lesz.

A vírushelyzet miatt a szokásosnál szűkebb körű társulati ülésen, a sajtó jelenlétében búcsúztatták csütörtökön Szombathelyen Jordán Tamást, a Weöres Sándor színház alapító igazgatóját, aki ünnepélyesen – a város polgármesterének közvetítésével – átadta a teátrum „mindent nyitó kulcsát” utódjának, Szabó Tibornak.

A Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze érzelmesen, ugyanakkor a tőle megszokott színpadi játékossággal idézte fel az elmúlt éveket, invitálta ismét „időutazásra” a megjelenteket.

Köszönetét fejezte ki a társulat minden tagjának, a közönségnek, a városnak és az önkormányzatnak, amely annak idején egyhangúlag döntött a színházalapítás mellett, majd váltakozó intenzitással és lelkesedéssel ugyan, de támogatást nyújtott.

Jordán Tamás ezután „múltidéző mondatokat” olvasott fel, amelyekből a jelenlévők mint puzzle-darabokból összeállíthatták az elmúlt tizenhárom év képét, szabadon eldöntve, hogy amit összeraktak, az tetszik-e nekik vagy sem.

Szabó Tibor, aki szintén a kezdetektől tagja a társulatnak, reményét fejezte ki, hogy munkatársaival, segítőivel mielőbb folytathatja majd azt a munkát, amelyet a koronavírus-járvány jelenleg nagyon megnehezít.

Az új direktor a társulati ülésen bejelentette, hogy a műsortervben szereplő két tavaszi bemutatójuk, a Nem félünk a farkastól és a Konyha premierje a vírushelyzet miatt elmarad, azokat csak a következő évadok valamelyikében mutathatják be.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink