Connect with us
Szent István Napok

Szent István Napok

Kiemelt hírek

Kulka János újra színpadon

Létrehozva:

A Füge Produkció következő évadában szerepel majd Kulka János.

Kulka János  a Füge Produkció 2024-25-ös évadának egyik legelső előadásában, Csuja László Halál Velencében című Thomas Mann-rendezésében szerepel majd – írja a Kultúra.hu. A darab az Orlai Produkciós Irodával együttműködésben valósul majd meg, ahogy a másik évadnyitó darab, Pálos Hanna Mély levegő című monodrámája is, amit szeptembertől láthat a közönség a Kamarateremben. Azért különösen jó hír a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész visszatérése, mert 2016-os agyvérzése óta csak ritkán állt színpadra. 

Kulka János idén lett a Nemzet Színésze

A Halhatatlanok Társulatának örökös tagját idén május elején választották meg a Nemzet Színészének a március végén 85 évesen meghalt Tordy Géza helyére. A megválasztását kisebb botrány is övezte, miután a régóta élő hagyományt megszakítva a döntésről nem a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, hanem Molnár Piroska értesítette. Az igazgató a színésznő szerint „családi elfoglaltsága” miatt nem tudta felhívni a színészt. Az erre irányuló kérdésekre azonban Vidnyánszky nem válaszolt.

(Kiemelt kép: Youtube – Friderikusz Podcast)

Legnépszerűbb cikkeink