Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Hoztuk a kötelezőket, jöhetnek a németek

Pesti Hírlap

Létrehozva:

Két sima győzelemmel kezdett a magyar férfi kézilabda válogatott az Egyiptomban zajló világbajnokságon, így németek elleni meccs dönt majd arról, melyik csapat nyeri a csoportot.

Első ellenfelünket, a Zöld-foki-szigetek válogatottját a koronavírus járvány erősen megtizedelte, hiszen amellett, hogy többen el sem utaztak Egyiptomba, négy sportolóról a vb helyszínén derült ki, hogy fertőzött. Ennek tükrében a 34-27-es győzelem talán elmarad a várttól, és ezt Gulyás István szövetségi kapitány leginkább a felkészülési mérkőzések hiányával – egyetlen meccset sem játszott csapatunk a vb előtt – magyarázta.

„Egyértelműen érezhető volt a felkészülési mérkőzések hiánya, döcögős volt a játékunk, de összességében tipikus első összecsapás volt. Elfogadható volt a teljesítményünk, számítottunk rá, hogy nem lesz annyira könnyű meccs, mert az ellenfél játékosai jó együttesekben játszanak, tudtuk, hogy jól fognak teljesíteni.

Nos, hogy pénteki ellenfelünk mennyire nehéz helyzetben van, azt bizonyítja, hogy a mérkőzés után újabb koronavírusos játékosokat találtak, így vasárnap a németek ellen már ki sem tudtak állni. Mi meg csak reménykedhetünk, hogy a fertőzést egyetlen játékosunk sem kapta el.” 

A középdöntőbe vezető út első lépése után tegnap Uruguay 44-18-as legyőzésével a másodikat is megtette csapatunk.

„Az öltözőben arra hívtuk fel a figyelmet, hogy az ilyen csapatok ellen nagyon nehéz türelmesen védekezni. Sokszor azt láttuk, hogy elveszítettük a türelmünket. Támadásban sokkal több keresztmozgást kértünk, mert akkor az ellenfél elveszíti a fonalat, könnyű gólokat tudunk lőni, és tudunk gyakorolni egy kicsit a jövőre nézve is. Azt is kértük a játékosoktól, hogy fussanak nagyon sokat, próbáljunk minél nagyobb tempót diktálni. Látszott, hogy egy kicsit előreléptünk, jobb volt a játékunk tempója, bár az uruguayiak próbálták lassítani. Ennek ellenére voltak jó periódusaink, amelyekre lehet építeni” – mondta a szövetségi kapitány a mérkőzés után.

Persze azzal mindenki tisztában van, hogy ez a két mérkőzés arra volt jó, hogy csapatunk játékba kerüljön, de semmiféle következtetést nem lehet belőlük levonni. Persze, az uruk elleni mérkőzésen dobott 44 góllal a magyar együttes megdöntötte saját világbajnoki gólcsúcsát, hiszen a rekordot eddig az ausztrálok elleni 2013-as mérkőzésen elért 43 gól jelentette, és ez is valami, de a világbajnokság igazából most kezdődik. Pontosabban a németek elleni, keddi mérkőzésen, amelyen a csoportelsőség mellett az is lesz a tét, hogy a már biztos két ponton felül még mennyit viszünk a következő körbe. 

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink