Magyarország
Egy nemzet sportolói – kéttucatnyi pályafutás Vámos Tamás könyvében
Decemberben jelent meg a Nemzet Sportolóiról egy nagyszerű könyv. A szerző, Vámos Tamás a Pesti Hírlapnak azt mondta, hogy hat év kemény munkája van benne. És közel kéttucatnyi pályafutás.
A magyar sport kiemelkedő alakjai 2004 óta viselik a Nemzet Sportolója címet. Ők azok, akik eredményeik mellett példás életútjukkal is kivívták az ország elismerését. A díjazottak között akadnak futballklasszisok, mint Puskás Ferenc vagy Albert Flórián; ötszörös olimpiai bajnok tornász, az idén 100 esztendős Keleti Ágnes;legendás vízilabdázók, mint Gyarmati Dezső, Kárpáti György és Faragó Tamás.
Vámos Tamás 1989-ben kezdte sportújságírói pályafutását, az elmúlt több mint 30 évben rendszeresen publikált a Sport Plusz című hetilapban, de jellentek meg cikkei a Presztízs Sport magazinban és különböző internetes oldalakon is. Munkásságát a Magyar Sportújságírók Szövetsége eddig két alkalommal ismerte el Nívó Díjjal. „A könyv ötlete már 2014-ben megszületett, egészen pontosan akkor, amikor a Sport Plusz című lapban egy Portisch Lajosról szóló interjúval elkészültem. Ezután a sporthetilapban írtam sorozatot a legkiválóbb magyar sportolókról, végül 2020 nyarán – a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla Programjának támogatásával – realizálódott a munka” – mondta lapunknak a szerző, aki jelenleg a Magyar Sportújságírók Szövetsége etikai bizottságának is a tagja.
A könyv négy részből áll. „Azokról a kiválóságokról, akik 2014 előtt elhunytak, részletes és mindenre kiterjedő kutatómunka révén portrék készültek. Az elmúlt hat évben távozottakkal készült egykori beszélgetések kibővültek számos visszaemlékezéssel, aktualitással. A velünk élő klasszisokkal pedig felidéztük, mi történt velük az elmúlt hat év alatt. Természetesen életútinterjú készült az elmúlt öt év újdonsült Nemzet Sportolóival” – tette hozzá Vámos. Minden tekintetben átfogó az anyag, tesszük hozzá mi. A könyvben 23 portrén és interjún keresztül közel kéttucatnyi, akadályokkal és sikerekkel teli pályafutás bontakozik ki, amelyek sokszor viharos történelmi időkben bizonyították kivételességüket.
F. Gy.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója