Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Szórakoztató és közérthető tabudöntés

Létrehozva:

Fotó: Dimény András

Budai Lotti Rizsporos hétköznapok – A női szexualitás története című könyvét ajánljuk.

Vándorló méh, péniszirigység és élvhajhász kurtizánok: ilyen és hasonló témákon keresztül vezet el minket Budai Lotti a női testet a mai napig körüllengő tabusítások megértéséig. Huszonegyedik század ide vagy oda, erre a könyvre hihetetlen módon még mindig szükség van, mert hiánypontló mű.

Századunkban, a szexuális forradalom és a különböző feminista mozgalmak létrejötte után még mindig lépten-nyomon a női test és szexualitás tabusításával, vagy jobb esetben is az ehhez kapcsolódó tévhitekkel és káros megbélyegzésekkel találkozunk a fejlett világban. Hogy hol? Szinte mindenhol, a női nemhez társított sztereotípiák és elvárások ugyanis észrevétlenül bukkannak fel hétköznapjaink alapvető pillanataiban. Ennek magyarázata a történelem bonyolult összefüggéseiben és az évezredek alatt kialakult társadalmi hozzáállásban keresendő, amelynek kibogozásához igazán átható és egyben szórakoztató segítséget nyújt Budai Lotti Rizsporos hétköznapok – A női szexualitás története című könyve.

Az imént említett megbélyegzéseknél nem kell rögtön a pornóra és az abban sokszor nem valósághű szexuális aktusokra asszociálnunk. Elég, ha elgondolkozunk kicsit a reklámokban, az ártalmatlannak tűnő televíziós sorozatokban és filmekben, vagy a közösségi médiában egyértelműen megfigyelhető jelenségről, vagyis a női test folyamatos és gátlástalan szexualizálásáról. Érdekes paradoxon, hogy miközben soha nem látott mértékben burjánzik az erotika indokolatlan platformokon is, a menstruáció, az abortusz, a női mellbimbó, a nők szexuális szabadsága és önrendelkezése még mindig szinte tabutémának számít, de legalábbis kínosan feszengő, értetlenséggel teli diskurzusokhoz vezet. 

De miért kell ennek még mindig, oly hosszú idő után is kitenni a társadalom nőtagjait? A Rizsporos hétköznapok harmadik része pontosan erre a valamennyi nő által jól ismert helyzetre keresi a választ. Útmutatásával megismerhetjük a történelem patriarchális társadalmainak vélekedését a női orgazmusról és a klitoriszról, a prostitúcióról, vagy az abortuszról. Az érzékeny olvasóknak azonban fel kell kötni a nadrágot: Budai Lotti épp úgy kíméletlen nyersességgel mesél a klitoriszcsonkítás kegyetlen hagyományáról, mint a prostituáltak és leányanyák sorsáról a különböző történelmi korokban. Szükség is van erre az őszinte hangnemre, mert ez 

a kötet pont a társadalomban alkalmazott női testtel kapcsolatos óvatoskodást és az ebből következő ködös elméletek gyártását szeretné elkerülni. 

Mielőtt azonban azt hinnék, hogy súlyos és lelkileg megterhelő olvasmányról van szó, leszögezem: a könyv varázsa éppen abban rejlik, hogy bár az írónő hosszan és részletesen tárgyalja a rég- és közelmúltbeli férfiak női szexualitáshoz való viszonyát, ezt közben olyan finom humorral és könnyedén teszi, hogy az olvasó szinte észrevétlenül és szórakozva szerez ismereteket a női lét történelmen átvonuló megpróbáltatásairól. Mert bizony, egészen megdöbbentő érdekességeket tudhatunk meg e könyv lapjait tanulmányozva. Csak hogy néhány példát említsünk, volt időszak, amikor a bölcs férfi gondolkodók úgy vélték, a klitorisz izgatása a nők péniszirigységének következménye, vagy, hogy a nyomorban és kilátástalanságban élő nők saját fékezhetetlen szexuális vágyaik hajkurászása miatt választották a prostitúciót. Az már ezek után valószínűleg senkit sem lep meg, hogy bizonyos országokban súlyos büntetés, akár halál is várhatott arra a nőre, aki a nászéjszaka után szüzességét nem tudta a véres lepedő felmutatásával bizonyítani. (Ma már tudjuk, hogy az esetek nagy részében a szüzesség elvesztése nem jár vérzéssel, azonban a köztudatban a mai napig terjednek erről szóló téves információk.)

Ezeken felül több szívmelengetőnek éppen nem nevezhető értekezés is szerepel a könyvben ugyanezektől a férfi gondolkodóktól, amelyek közül az egyik kedvencem:

„Miként a pénisz lázadó és engedetlen élőlénnyé válhat, épp így a nőknél az anyaöl és anyaméh ugyanezen okokból olyan, mint valami gyermekszülésre vágyó élőlény. S ha kellő időn túl sokáig meddő marad, nehezen és bosszankodva viseli el: minden irányban bolyong a testben, eltorlaszolva a lélegzés kijáratait, nem hagy lélegzeni s így végső szorultságba juttat, s mindenféle más betegségeket is okoz…” – írta Platón a Timaoszban. Budai Lotti rengeteg ehhez hasonló idézetet szolgáltat az olvasónak, amelyen egyszerre tudunk megvetően szórakozni és indulatosan felhördülni. A szerző azonban egyiket sem teszi, és ez még vonzóbbá teszi művét. Az idézetek hátterét megmagyarázza, némelyekre humorral kísérve reagál, de ami a lényeg: 

részletekbe menően informál arról, hogy ezeknek a gondolatoknak mi lehetett a kiinduló pontja és későbbi kifutása.

A kötet nem ítélkezik tehát, nem söpri az eltörlés kultúrájának szőnyege alá az efféle meglátásokat, hanem világos képet fest arról, milyen elképesztő sötétben tapogatóztak a férfiak a nőkkel kapcsolatban évezredeken át – hol ártatlan tudatlanságból, hogy szándékos elhatárolódás miatt. 

Tovább emelik a mű minőségét az illusztrációk: képzőművészeti alkotások, dokumentációs fényképek, orvosi rajzok és reklámok, karikatúrák egyaránt fellelhetőek köztük, s ezek mind az adott témát hivatottak még precízebben és érzékletesebben bemutatni. A könnyedséghez ezek a képek is hozzájárulnak, és még inkább segítenek abban, hogy fejünkben végül viszonylag egységes kép álljon össze.

De miről is alkotjuk ezt a bizonyos képet, illetve alkotja meg bennünk a Rizsporos hétköznapok – A női szexualitás története? Nos, arról, amivel cikkünket is kezdtük: hogyan és miért lehetséges az, hogy a nyugati világban még mindig tabuk és címkék övezik a női testet, és egyáltalán a szexualitást. A mű elolvasása után szinte összeáll minden, és bizonyossá válik, hogy az a rendkívül káros és elnyomó attitűd, amelyet a történelem politikai, egyházi vezetői, tudósai tanúsítottak a nőkkel szemben, még mindig keselyűként köröz fölöttünk, és csakis az ilyen könyvekhez, kezdeményezésekhez hasonló kommunikációval és nyíltsággal lehet harcolni ellene. A megengedő abortusztörvények, a szüzesség nimbuszának letörése, a menstruációról való szabad beszéd mindenesetre reményt adnak arra, hogy jó úton járunk. 

Pelva Csenge

Legnépszerűbb cikkeink