Magyarország
54 ember fagyott halálra év végéig Magyarországon
Az MSZF szerint az előző évekhez képest kevesebben haltak meg a fővárosban.
December végéig 54-en fagytak meg Magyarországon október eleje óta – írja a 24.hu a Magyar Szociális Fórum (MSZF) közleménye nyomán, amely előzőleg, november elején 11 áldozatról számolt be. A fagyhalál adatait rendszeresen követő emberjogi fórum szerint az előző évekhez képest kevesebben haltak meg a fővárosban.
Az MSZF ezt a hajléktalanokkal való fokozott törődésnek tulajdonítja, de hozzáteszi, a jelenség még mindig tömeges. A kihűléses elhalálozások területi összetételéről azt írták, az elhunytak többsége kis településeken élt, sokan közülük mélyszegénységben. Korábban városokból került ki az áldozatok többsége – tették hozzá.
A legtöbben fűtetlen lakásukban hűltek ki végzetesen, illetve kórházba szállításuk közben, vagy beszállításuk után haltak meg, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. Többnyire magányosan élő, idős emberek haltak meg, ami egyrészt a megélhetési viszonyokra utal, másrészt arra, hogy a szociális gondoskodás még mindig sok kívánnivalót hagy maga után.
A Magyar Szociális Fórum korábban jelezte, egy év alatt meg lehetne szüntetni a hajléktalanságot, megerősíteni az idősek gondozását szolgáló szociális hálót, és ezzel kiküszöbölni a fagyhalál két fő okát: a lakhatás hiányát és az ellátatlanságot, ha megvolna hozzá a politikai akarat – írja a portál.
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban