Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Csodavárás, botrányok, megszorítások

Létrehozva:

Évet értékeltek a Republikon Intézet online konferenciájának vendégei. Brüsszeltől a koronavírusig, szexpartitól a vétóig terítékre került a 2020-as év.

A magyar botránypolitizálás dinamikájából is adtunk egy leckét Brüsszelnek – mondta előadásában Szent-Iványi István külügyi szakpolitikus, utalva azokra a politikai botrányokra, amelyek elhallatszottak az Európai Parlamentig is. Kiemelte Demeter Szilárd PIM-főigazgató gázkamrázását, Deutsch Tamás gestapózását, illetve Szájer József szexpartis-drogos kalandját. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar-uniós viszony látványos romlása nem előzmény nélküli, szerinte Orbán Viktor miniszterelnök már nyáron belengette a vétó lehetőségét, amikor elutasította a Next Generation nevű mentőcsomagot. 

Az Unió mentőcsomagja fontos integrációs eredménye Európának, most először sikerült közösen hitelt felvenni, ez korábban elképzelhetetlen volt. Ehhez kellett a járvány, amely felszínre hozta a tagállamok közöti ellentéteket, egyúttal közös cselekvésre késztetve őket. Ebben akadékoskodott egy ideig a magyar és a lengyel kormány, de Szent-Iványi szerint jó kompromisszum született, hiszen most mindenki győztesnek tekinti magát. Ugyanakkor, tette hozzá, Magyarországnak a jövőben nehezebb lesz szövetségeseket találnia, Orbán jelentősen rontotta a „kormányimázst”. 

Falus Ferenc volt tiszti főorvos szerint az évet meghatározó vírus sokáig velünk marad, mivel az esetek 80 százalékában nem veri le az embert, így könnyebben terjesztjük is. Mivel nincs hatásos gyógymód a betegségre, Falus szerint most mindenki a vakcinától várja a csodát – ami csak a betegségtől véd, de a vírus továbbadását nem akadályozza meg. Ezzel együtt mindenkinek azt javasolja, oltassa be magát, méghozzá azzal a vakcinával, ami van, ne az előítéletei alapján válasszon a gyártók közül. Úgy vélte, a kormány nem intézkedett időben, sok járványügyi lépést későn tettek meg.

És azt is a főváros után kullogva – célzott hozzászólásában Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes arra, hogy Budapesten jóval előbb hoztak meg korlátozó, maszkviselést, tesztelést előíró rendeleteket, mint az ország vezetése. Az évet értékelve kiemelte, hogy az önkormányzatok magukra maradtak a járványnak és a hatásainak kezelésével is – ráadásul a helyi adók ellehetetlenítésével, a városok tovább adóztatásával a kormány még inkább a működőképesség határára taszítja az önkormányzatokat.

A konferencián Karsai György egyetemi tanár beszélt az SZFE ügyéről, Munk Veronika, a Telex főszerkesztője pedig az Index átalakulásáról, és az új hírportál születéséről.

Fekete Norbert

 

Legnépszerűbb cikkeink