Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Gyurcsány: Orbán az első magyar pedofilbarát miniszterelnökként vonul be a történelembe

Létrehozva:

Évértékelőt tartott Gyurcsány Ferenc.

Orbán Viktor az első magyar pedofilbarát miniszterelnökként vonul be a történelembe” – ezt mondta Gyurcsány Ferenc szokásos évértékelő beszédében. A  Demokratikus Koalíció elnöke többek között azt mondta, hogy az elmúlt három hét megrendítő volt, „Orbán pedofilhálózatának becstelensége mocskossá tette az Orbán-rendszer egészét”. Szerinte a miniszterelnök a becstelenség első számú vezetője és felelőse – íja a Népszava. „Egyszemélyi hatalommal egyszemélyi felelősség is jár. Aki ura a sikernek, viselője a kudarcnak. Akié a fény és a hatalom, azé a mocsok és a bukás is. A miniszterelnök a felelős a pedofilbotrányért” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány arról is beszélt, hogy biztosan ők is „követtek el hibákat” a 2010 előtti kormányzásuk idején, de a mostani kegyelmi botrány nem hiba, hanem aljas bűn. Ezzel szemben ők olyan országot akarnak, ahol „vigyáznak ránk, tisztességes fizetés és nyugdíj a jussa mindenkinek”.

Gyurcsány Ferenc egy dologban egyetért Orbán Viktorral

A korábbi miniszterelnök először az Orbán-kormány külpolitikájáról beszélt, amit úgy vezetett fel, hogy önmagában azzal nincs gond, ha egy politikus összetett, ellentmondásos nemzetközi helyzetekben lavírozik a nagyhatalmak között, a lavírozás azonban nem lehet árulás, Orbán Viktor pedig elárulta a Szent István óta tartó teljes magyar történelmet, elárulta Magyarország szövetségeseit és a legkézenfekvőbb magyar érdekeket – mondta. Gyurcsány szerint talán az egyetlen, amiben egyetértenek Orbánnal, az az, hogy a Hamász terrortámadása után Izraelnek joga van megvédenie magát.

Gyurcsány szerint történelmileg is szemben állnak Orbánnal, és elutasítják a Fidesz által hirdetett „úgynevezett keresztény Magyarország eszményét”, mert az ország hívők és nem hívők, keresztények és nem keresztények hazája, ezért a haza nem azonosíthatja magát egyetlen csoport hitével. Ráadásul a kereszténység a Fidesz esetében nem is a jézusi tanításokat, az alázatot, a felebaráti szeretetet, a megbocsátást és a lelki tisztaságot jelenti, hanem éppen ellenkezőleg. Azt jelenti, hogy a hatalmasoknak mindent szabad, a hatalmasoknak „bele lehet nyúlni a gyengék fehérneműjébe”, lehet nem kezet nyújtani a háborúból menekülőknek, lehet harácsolni, az országnak járó jusst magánvagyonná tenni – fejtegette Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, szerinte a magyar kormány politikája keresztényietlen, ugyanakkor klerikális politika, ami hatalmi jelszóvá silányította milliók istenhitét, elárulta és megbecstelenítette azt.

A DK elnöke azzal folytatta, hogy a Fidesz hatalmi berendezkedését alkotmányellenesnek tartja, mert az kizárólag a hatalom megszerzésére és megtartására irányul. Sulyok Tamás szerinte nem lesz a „meggyalázott” magyar köztársaság elnöke, mert nemcsak elfogadja az orbáni hatalmi rendszer logikáját, hanem az Alkotmánybíróság elnökeként „maga is aktív szerepet vállalt az orbáni alkotmányellenes hatalom kialakításában, megszilárdításában és fenntartásában”. Ezért szerinte nem is tudja ellátni alkotmányos feladatát a nemzet egységének képviseletében. S mivel a legszűkebb szakmai, politikai eliten kívül mindezidáig azt sem tudta senki, hogy van Sulyok Tamás nevű ember az országban, szerinte kézenfekvőleg a nép nem is akarhat olyan embert köztársasági elnöknek, akit nem is ismer. Sulyokra ezért Orbán beosztottjaként tekint majd – írja a Népszava.

Végezetül Gyurcsány arról beszélt, hogy a polgári Magyarország eszménye számára megbecsült, tisztelettel körbevett emberek hazáját, sokszínű nemzeti közösséget jelent. „A polgári Magyarországnak nincs ideológiai színe, istenhite, vallása, a polgári Magyarországnak alkotmánya van”– fejtegette. A polgári Magyarország szerinte „elfogadja, hogy a család az család”, függetlenül attól, hogy a kormány mit gondol erről.

(Kiemelt képünkön: Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédet tart. Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook oldala)

Legnépszerűbb cikkeink