Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Orbán évértékelője: biztonságos pop

Létrehozva:

Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

Orbán Viktor 23. évértékelő beszédében nem volt sok újdonság: szokás szerint viccelődött az ellenzéken, a saját kormányának intézkedéseit méltatta, kitért a külpolitikára, és beindította a Fidesz kampányát. 

A zenei szakértők szerint a popszámok sikere azon múlik, hogy a már unalomig ismert motívumokat hogyan lehet úgy összekeverni, hogy a hangzás ne legyen túl idegen, de ne is legyen az ezerszer meghallgatott, megszokott dal. Orbán Viktor beszédírói mindent megtesznek, hogy ezt az elvet átültessék gyakorlatba: a beszédek hasonló felépítésűek 23 éve, megvannak bennük az összes ismételgetett motívum, mint a viccelődés az ellenzéken és a sorosozás, de a témák az aktuális év politikai történéseihez alkalmazkodnak. Idén sem maradhatott el számos popkulturális idézet, a Gyűrűk Urától a Biblián keresztül Gyurcsány Ferencig és a miniszterelnök ki nem hagyta volna az utasítást az övéinek: készüljenek a harcra. A Várkert Bazárban megtartott évértékelőn kampánynyitó beszédet mondott, egyszerre szólt a híveihez, a pártjához és a vetélytársaihoz, az ellenzékhez. Árulkodó, hogy kikhez nem szólt: az ellenzéki szavazókhoz. 

A 168-on megjelent összefoglaló szerint Orbán Viktor elsőként az ellenzék csokorba gyűjtött kijelentésein gúnyolódott, főképp Márki-Zay Péter politikai kommunikációjára utalt. Azt mondta: „az ember csak akkor hordhat össze ennyi marhaságot, ha begombázott”. Az ellenzék megszólalásait új politikai stratégiaként jellemezte, amely szerinte vérig sért több társadalmi osztályt és csoportot. Idézett Gyurcsány Ferenctől: „Beszélni mindenki tud, a vezető viszont azt is tudja, mikor hallgasson. Akárhogy is, kínos, nem kicsit, nagyon”, erre hatalmas tapsvihar tört ki a közönség soraiban. 

A bevezető után a miniszterelnök hosszasan méltatta a kormánya intézkedéseit, vagyis, hogy az ő értelmezésében mi pontosan az „előre” és a „hátra”, amely a Fidesz kampánymottója. „Európában egymás után estek el a kormányok, az emberek bizalma elpárolgott. Nálunk nem történt ilyesmi, itthon sikerült megerősíteni a közbizalmat. Az emberek többsége szerint Magyarország jól védekezett” – mondta. Hozzátette: Magyarországra nemcsak a vírus, de „a baloldal is rátámadt”. Azt ígérte, az ítélet eljön az ellenzékért április 3-án és Isten színe előtt is. Hosszasan beszélt a jó gazdasági teljesítményről, a családvédelmi intézkedésekről és a járványkezelésről is. 

 

A kereszténység védelmezője

Orbán Viktor óvatos pragmatizmussal beszélt az olyan súlyosabb külpolitikai kérdésekről, mint például a lehetséges ukrán-orosz háború, de ugyanúgy sorosozott az Európai Unióval és a menekültekkel kapcsolatban. Természetesen deklarálta, hogy Magyarország nem fogja ölbe tett kézzel nézni, hogy a rossz nagyhatalmi politika károkat okozzon a szomszédban és az ország érdekeivel ellentétesen cselekedjen, ami szerinte a háború elkerülése, mert abban az esetben milliós nagyságrendben érkeznének menekültek Ukrajnából. Ugyanakkor az USA-val is szembehelyezkedett: kijelentette, hogy szerinte Oroszország ellen szankciókat bevetni zsákutca. Kiemelte, a magyar kormány célja a magyar hadsereg és a hadiipar fejlesztése. Szavait egy Clint Eastwood-idézettel dobta fel: „Ha fegyver van, jobb, ha a mi kezünkben van.”

Beszélt a migránsullámokról, járványokról, amiket szerinte a magyar kormány megállított. Magyarországot a megszokott hasonlattal végvárnak írta le: „Hunyadi a szultán csapatait állította meg Nándorfehérvárnál, mi pedig Soros György csapatait állítottuk meg a déli határokon”. Nem mulasztotta el a „brüsszeli Soros-ügynökök” megnevezését, akik szerinte a nemzetállamokat meghaladandó maradványnak tekintik. „A keresztény Európa saját belső gyengeségei, és a külső csapások ereje miatt nagy bajban van” – jelentette ki. 

A beszéd utolsó részében a miniszterelnök cselekvésre, kampányra buzdította a híveit, Gyurcsánnyal és a budapesti vezetéssel riogatva őket. A beszédet Gyűrűk Ura-idézettel zárta: „Nyergeljetek, a kampány elkezdődött, ideje hogy mi is kilovagoljunk. Jöttünkre ötven nap múlva jobboldalról számítsatok”.

 

Márki-Zay azt kapta, amit várt

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint Orbán Viktor kormányfő évértékelő beszédében vele foglalkozott sokat, az ország valódi gondjaival pedig semennyit. Márki-Zay Péter úgy fogalmazott: „Orbán Viktor évértékelőjének az egyetlen erénye az volt, hogy ez volt az utolsó miniszterelnökként. (…) Úgy történt, ahogy sejtettem: üres szónoklat, zavaros képek, szóvirágok” – jelentette ki az ellenzéki politikus, hozzátéve, ha Orbán Viktor komolyan gondolná mindazt, amit mondott, akkor kiállna vele vitázni. Donáth Anna, a Momentum elnöke szintén Márki-Zay Péter szavaival reflektált Facebook-oldalán.

Jakab Péter úgy reagált, hogy nem reagált: „Orbán évértékelőire rendre reagálni szoktam. Most nem fogok. (…) A múltról ugyanis mindig hazudik, jövője meg már nincs”. Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke hosszabb bejegyzést tett közzé a Facebookon, szerinte Orbán a Fidesz azon „kiváltságosaihoz” beszélt szombaton, akik „az elmúlt 12 évben az irányított közpénz-lenyúlások nyertesei voltak”. A többi ellenzéki pártvezetőhöz hasonlóan ő is megjegyezte, hogy ha Orbán Viktornak „valóban lenne mire büszkélkednie 12 év kormányzás után, akkor kiállna vitázni Márki-Zay Péterrel”. A politikus szerint az évértékelőben nem volt szó a magyarországi szegénység problémájáról és a járvány több mint 42 ezer halálos áldozatáról sem.

A DK is reagált az évértékelőre, azt írták: „Értesültünk arról, hogy Orbán Viktor ma évértekelő címén a fideszes kiváltságosok körében mondott beszédet. Az eseményen elhangzottakat sajnos nem tudjuk kommentálni, mert nem volt időnk szórakoztató showműsort nézni, a Demokratikus Koalíció politikusai és aktivistái ma egész nap az utcán vannak. Ajánlást gyűjtenek, kampányolnak, és meghallgatják az emberek problémáit, amelyekre a fideszes elit 12 éve süket és vak”.

 

Csák Gergely

Legnépszerűbb cikkeink