Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

A nyílt utcán ütötte-rúgta élettársát, videóra vették

Létrehozva:

Forrás: Shutterstock

A Tatabányai Járási Ügyészség a garázdaság és rongálás miatt vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki előbb az élettársát verte meg, majd egy gépkocsiban okozott kárt.

A vádirat szerint a férfi és az élettársa április 4-én Tatabányán, a Szőlődomb utcában egymással vitatkoztak. A vita közben az ittas férfi kiabált a nővel, miközben őt többször megütötte, kétszer megrúgta. A nő a földre esett, őt a férfi mintegy két méteren keresztül a járda melletti fűre húzta. Ezután a férfi az élettársától eltávolodott,  a földre feküdt, a földet ütlegelte, miközben a kiabálást folytatva élettársát sértegette. A nőnek sérülése nem lett.

Ezt követően a férfi kiment az útra, amelyen akkor érkezett egy személygépkocsi. Az elkövető  kiabálva a személygépkocsi felé futott, annak sofőrje fékezéssel megállt. A férfi futtában a gépkocsi motorháza tetejére felugrott. A sofőr a gépjárműből kiszállt, az elkövetőnek felrótta a cselekményét, amely után a férfi az úttestet elhagyta.

A vádlott a gépkocsira történt felugrásával a gépkocsiban karcolásokat, valamint a motorház tetején 8 darab, 1-2 mm mélységű horpadást okozott. A rongálással okozott kár 78 000 forint.

A tatabányai rendőrök nyomozását követően az ügyészség a Tatabányai  Járásbírósághoz benyújtott vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfit, mint különös visszaesőt börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje.

A cselekményt mobiltelefonnal rögzítették:

Legnépszerűbb cikkeink