Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Kilenc napra bezártak és kínoztak két embert Budapesten, egyikőjük 8 milliós öröksége miatt

Létrehozva:

Elfogott a rendőrség Budapesten egy férfit és egy nőt, akik több mint egy hétig tartották fogva és bántalmazták két lakótársukat, miután tudomást szereztek egyikőjük nyolcmillió forintos örökségéről.

A döbbenetes eset még tavaly decemberben történt. A rendőrségi honlapon azt írták, hogy a kispesti rendőrök 2021. január 7 -én délután a XVIII. kerületben fogták el K. Sándort és barátnőjét, H. Máriát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy – miután kihallgatták két lakótársuk beszélgetését, és tudomást szereztek egyikőjük nyolcmilliós örökségéről – kilenc napra bezárta a két embert közös albérletükbe.

A két fogvatartott férfit többször bántalmazták, gáz- és riasztófegyverrel, kalapáccsal és baltával fenyegették, és végül mintegy hatmillió forinthoz hozzá is jutottak a zsarolók.

A 26 éves K. Sándor és a 23 éves H. Mária ellen zsarolás és személyi szabadság megsértése a gyanú. Kihallgatásuk után őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a bíróság 2021. január 10-én elrendelt.

Legnépszerűbb cikkeink