Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Közleményben tiltakozik Baranyi szavai ellen a Tett és Védelem Alapítvány

Létrehozva:

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Azt írják, nincs helye antiszemita toposzoknak a közbeszédben.

Mi is beszámoltunk róla, hogy a TV2 tények című műsorában bemutattak egy hangfelvételt, amely szerint Baranyi Krisztina ferencvárosi kerületi polgármester félreérthető, többek szerint sértő kifejezéseket használt. A hangfelvétel tanúsága szerint Baranyi a következőket mondta egy online önkormányzati ülésen: „Így van, tehát akkor most döntsük el. Nem adjuk el a telket, nincs belőle semennyi bevételünk. Viszont a rohadt, szemét, zsidó befektető az nem építhet 1200 négyzetméteren többet. Ugye?”

Az eredeti szövegkörnyezet nélkül félreérthető, botrányos mondatok bejárták a sajtót, Baranyi Krisztina pedig igyekezett cáfolni az ezzel kapcsolatos, antiszemitizmusra vonatkozó vádakat.

A többek között az antiszemitizmussal szembeni küzdelmet is zászlajára tűző Tett és Védelem Alapítvány az esettel kapcsolatban közleményt adott ki a honlapján. Ebben azt írják, aggodalommal veszik tudomásul, „hogy egy IX. kerületi ingatlaneladás kapcsán kialakult vitában ismét előkerült az antiszemita kártya”.

„A sajnálatosnak és károsnak tartjuk, hogy az utóbbi időszakban egyre több politikai, gazdasági természetű vitában a zsidóságot használják aduászként, sokszor taszító sztereotípiák és negatív karaktervonások kíséretében. Problémásnak tartjuk, hogy egy felelős közéleti szereplő nyilvános vitában ilyen meggondolatlan képzettársítást enged meg magának, függetlenül a politikai hovatartozásától és motivációitól. Valamennyi politikai és közéleti szereplőt önmérsékletre, higgadtságra szólítunk fel, és határozottan elítélünk minden antiszemita toposzok mögé bújtatott érvelést a közéleti vitákban” – fogalmaz a közlemény.

Baranyi Krisztina a Facebookon tett közzé bejegyzést az üggyel kapcsolatban. Ebben azt írja, az ominózus mondat egy több órás online vita végén hangzott el. „Ekkor már nem maradt más érv az álláspontjuk mellett, mint amit én ebben a kérdésben valóban provokatívan felteszek: csak nem a befektető származása ellen van kifogásuk?” – idézi a kerületi elöljáró szavait az alapítvány közleménye. 

 

Legnépszerűbb cikkeink