Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Kína és Nepál pontosított a Mount Everest magasságán

Létrehozva:

Fotó: Wikipédia

A nepáli amatőr hegymászók forgalmi dugót okoztak a halálzónában.

Újramérték a világ legmagasabb hegycsúcsát, 8848,86 méter a Mount Everest (Csomolungma) – idézi a kínai-nepáli közös közleményt az MTI.

A Himalájában álló Everest eddig elfogadott magassága 8848 méter volt, ezt indiai kutatók mérték az 1950-es években, az azóta végzett mérések azonban mindig más eredményre jutottak. Az új hivatalos magassági érték nemcsak a pontosabb módszerek révén változhatott, hanem valóban nőhetett a hegy többek között a kőzetlemezek elmozdulása miatt, valamint a 2015-ös erős földrengés következtében is, amely a Himalája hegyeinek magasságváltozását idézhette elő. A globális felmelegedés miatti hóolvadás is csökkenthette a hótakaró vastagságát – mondta el a dpa-nak Christian Gerlach, a Bajor Tudományegyetem földtudósa és glaciológusa.

Nepál – az ENSZ szerint a világ egyik legelmaradottabb országa – legutóbb önállóan akarta megmérni a hegyet, azonban Hszi Csinping egy 2019-es látogatása után végül közös projektet szerveztek, Kína nagy segítséget nyújtott az infrastruktúra biztosításában.

Mindkét ország kutatói megmászták a csúcsot, a nepáliak 2019-ben voltak fent, amikor az úgynevezett halálzónában az amatőr mászók forgalmi dugót okoztak. A kínaiak idén, a világjárvány évében mentek fel, médiahírek szerint az övék volt az egyetlen csapat odafent ebben az évben.

A kínai kutatók májusban először végeztek nagy pontosságú légi gravitációs méréseket az Everest magasságának megállapításához. A mérés centiméteres pontossággal állapította meg a hegycsúcs magasságát. A Kínai Népköztársaság megalakulása óta hatszor mérték már meg az Everest magasságát és végeztek tudományos kutatást párhuzamosan, és kétszer adták ki a magassági adatokat: 1975-ben 8848,13 métert, 2005-ben 8844,43 métert mértek.

Legnépszerűbb cikkeink