Nagyvilág
Trump szerint ugyan tömeges csalás volt a választáson, de átadná a Fehér Házat Bidennek
Az elnök szerint ha az elektorok megválasztják Joe Bident, nem tehet mást.
Átadja a Fehér Házat Donald Trump, ha az elektori testület is megválasztja Joe Bident – jelentette be az elnök egy csütörtöki videókonferencián, amiben az amerikai katonákat köszöntötte hálaadás napja alkalmából.
„Ön is tudja, hogy így fogok tenni” – mondta az erre rákérdező újságírónak.
Az elnök azonban továbbra is fenntartja azt, hogy a demokrata jelölt tömeges csalással győzött. Emlékeztetett, hogy még számos per zajlik, és „sok minden fog történni január 20-áig”, azaz az elnöki beiktatás napjáig.
Trump egyébként eddig már számos pert elvesztett, amikkel a vélt csalást akarta lebuktatni, és független megfigyelők, valamint saját pártjának több tagja szerint sem megalapozottak vádai.
Arra a kérdésre pedig, hogy 2024-ben indul-e az elnökválasztáson, azt válaszolta, hogy „egyelőre nem kíván erről beszélni”.
Azt is elmondta, hogy szombaton Georgiába indul kampányolni, ahol január 5-én két szenátusi pótválasztást tartanak, mert a jelöltek között túl kicsi volt a különbség a november 3-i voksoláson.
Hozzátette: „az emberek nagyon csalódottak voltak, hogy meglopták őket” azáltal, hogy a voksok újraszámlálása előtt Joe Bident hirdették győztesnek az államban.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban