Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Köves Slomó: Nyugaton már biztonsági probléma az antiszemitizmus

Létrehozva:

A magyarországi zsidó közösség biztonságérzete az egyik legjobb Európában – állítja Köves Slomó. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija a Mandiner hetilapnak adott interjújában beszélt a kilencedik alaptörvény-módosításról, Donald Trump örökségéről és arról, mekkora nyomás nehezedett rá, hogy antiszemitának nevezze a Soros-kampányt.

Köves Slomó 1979-ben született Budapesten. 2003-ban, több mint ötven év kihagyás után az első ortodox rabbi volt, akit Magyar­országon avattak, az eseményen Mádl Ferenc államfő is részt vett. Előzőleg tanulmányait Magyarországon, Izraelben, az Egyesült Államokban és Franciaországban végezte. 2004-ben egyik alapítója volt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek, a status quo irányzathoz tartozó egyház még abban az évben vezető rabbinak választotta. 2010 óta az újranyílt Óbudai zsinagóga rabbija, 2012-ben a Magyar Honvédség tábori főrabbijának nevezték ki.

A közelmúltban ismét kemény bírálatot fogalmazott meg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, egyebek mellett politikai szervezetnek nevezte az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget. Végletesen megromlott a kapcsolat a két egyház között?

Egy élő közösség természetes ismertetőjele, hogy tagjai nem értenek mindenben egyet. Az ókori zsidó bölcsek úgy fogalmaztak: „a Tórának hetven arca – hetven értelmezési módja – van”. Ez Magyarországon sem volt soha másképpen. Különböző hitközségek különböző vallási mintákat követnek. Mindig híve voltam az értékteremtő diskurzusnak, de rendkívül visszásnak találom azt a zsidó vallási hagyománytól is idegen gyűlöletkultúrát, amelyet a Mazsihisz egyes világi vezetői igyekeznek meghonosítani az utóbbi időben. A mértéktartó neológ rabbik egyre inkább felemelik a szavukat a közösség egészét megosztó kommunikációval szemben. A Mazsihiszben dolgozó vallási vezetők többségével kifejezetten jó és együttműködő viszonyban vagyunk. Nem is engedhetnénk meg magunknak a megosztottságot. Vannak világi vezetők is, akik ezen az egészséges állásponton vannak.

Akkor mi a probléma?

A világi vezetés egyes tagjai túszul ejtették ezt a nagy múltú vallási szervezetet, és saját gazdasági érdekeik és politikai szempontrendszerük érvényesítése mellett személyeskedő gyűlöletkeltéssel mérgezik a közösséget. Abszurdnak gondolom, hogy a Mazsihisz vezetője bojkottot hirdessen egy másik zsidó hitközséggel szemben, vagy hogy a pandémia idején mint vírusterjesztőkre utaljon közösségünk tagjaira, és „megtiltsa” a Mazsihisz munkavállalóinak, hogy az EMIH istentiszteletein vegyenek részt.

Politikai szempontrendszer alatt mire gondol?

Nem könnyű kiigazodni ebben a kérdésben, mert hol a szervezet „politikai irányultságára” hivatkoznak, hol pedig a politikától való távolságtartást hangsúlyozzák. Az viszont biztos, hogy 2014 óta a Mazsihisz elnöke egyre konfrontatívabb, mind gyakrabban a politikai mezőben nyilatkozik, és a zsarolási potenciál növelésével évről évre milliárdokkal feljebb srófolta a kormányzati támogatásokat – miközben faramuci módon harcot hirdetett minden ellen, ami zsidó vallás. Előbb velünk és Izrael Állam főrabbinátusával veszett össze, majd hetven év együttműködés után kiebrudalta az ortodox hitközséget a Mazsihisz szövetségéből, legutóbb pedig saját neológ rabbijai ellen lépett fel.

Mi történt pontosan?

A neológ zsidóság százötven éves történelmében nem volt arra példa, hogy felmondjanak a hitközség egyik rabbijának, aki ráadásul a neológ rabbinátus országos vezetője. Mindezt figyelembe véve már az sem volt meglepő, amikor zsidó egyházi vezetőként azt nyilatkozta néhány hete, hogy utoljára negyven éve hitt Istenben, akkor is csak pár pillanatra. Heisler András minapi nyilatkozatára pedig éppen neológ rabbi kollégáim hívták fel a figyelmemet, amelyben a hite kapcsán azt találta mondani: utoljára akkor gondolkodott el azon, hogy talán van Isten, amikor 1986-ban lement a patikába a gyerekeinek tetűirtóért, és majdnem elütötte egy autó. Nem hiszem, hogy ez lenne Lőw Lipót, Scheiber Sándor vagy Schweitzer József főrabbik méltó szellemi öröksége.

Csakhogy a Mazsihisznél, illetve a neológiánál évszázados hagyománya van a világi vezetésnek.

Ez tény.

Akkor mi a gond azzal, ha egy világi vezető mondjuk nem hívő?

A 19–20. században zsidónak lenni nem pusztán vallási vagy kulturális identitás kérdése volt. Szükséges volt az úgynevezett általános érdekképviselet, hiszen a zsidó származású embereknek – vallási identitásuktól függetlenül – nem egyszer kellett jogfosztást elszenvedniük, és a nem vallásos zsidók érdekképviseletének ügye is a hitközségre hárult. Így az emancipációért folytatott küzdelemben, a numerus clausus vagy éppen a harmincas évek zsidótörvényei alatt rögzült az az érthető – de természetellenes – helyzet, hogy világi vezetők képviselték a zsidó hitközségeket. Ma azonban semmi nem indokolja, hogy egy zsidó vallási szervezetet – a neológ Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét – ne rabbik vezessenek. A zsidó identitás sokféle lehet. Kétségtelenül van létjogosultsága a kulturális identitásnak. Ennek tud közösségszervezője és érdekképviselője lenni több tucat magyar zsidó kulturális szervezet. Szükség van a vallási élettől elkülönülő, antiszemitizmussal szembeni közösségi aktivitásra is, ezt színvonalas szakmai megalapozottsággal tudják ellátni jogvédő szervezetek, például a Tett és Védelem Alapítvány. De ezekre a feladatokra felcserélni egy másfél évszázados zsidó vallási hagyomány képviseletét, zárójelbe tenni a neológiát történelmi bűn.

Úgy tudjuk, a miniszterelnök legutóbb éppen azért haragudott meg a Mazsihisz vezetésére, mert az októberi időközi képviselő-választáson indított ellenzéki jelölt antiszemita megnyilvánulásai miatt nem emelt kellő mértékben szót. Nincs itt ellentmondás?

A nyílt politikai antiszemitizmus elleni fellépés elemi zsidó érdek. A világnézetektől független összefogás az ilyen kérdésekben nyílt és félreérthetetlen kellene hogy legyen. Hitelességi problémát vet fel, ha egy zsidó szervezet vezetője eltérő vehemenciával ítélkezik az antiszemita toposzokat hangoztató történész állami kitüntetése és az antiszemita jelöltet indító ellenzék felett, vagy más módon fogadja a provokatív nyelvezetet használó jobboldali múzeumigazgató és a zsidók listázásával kapcsolatban elnéző baloldali főpolgármester-jelölt bocsánatkérését. És még sorolhatnám a példákat.

Azért ha a Sargentini-jelentést vagy más, hazánkról szóló nyugati dokumentumot olvasunk, könnyen kialakulhat az a kép bennünk, hogy Magyarországon dúl az antiszemitizmus.

Azzal nehéz vitatkozni, hogy az előítéletesség sajnos mélyen átszövi a magyar társadalom rétegeit. Az antiszemita érzületekkel szemben a jog, az oktatás és az ismeretterjesztés eszközeivel egyaránt fel kell lépnünk. És mindeközben tudnunk kell, hogy sok száz éves kártevővel van dolgunk, amelyet csak hosszú és kitartó küzdelemmel fogunk tudni legyűrni. Az antiszemitizmus mindenekelőtt össztársadalmi, vagy ha úgy tetszik, civilizációs probléma. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a zsidók Magyarországon ne lennének biztonságban, vagy rendszerszintű diszkrimináció áldozatai lennének.

Kis kitérő: a kormány tovább kritizálja Soros Györgyöt. Korábban többen megjegyezték, az ilyen kampány is alkalmas lehet antiszemita érzületek felkorbácsolására.

A Soros Györggyel szembeni leegyszerűsítő kommunikációs kampány őszintén szólva az én ízlésvilágomtól is idegen. Ettől függetlenül – a külső nyomás ellenére – sem gondoltam, hogy antiszemita indíttatású akcióval lenne dolgunk: a zsidó származás nem jelenthet támadhatatlanságot. Azt sem gondoltam, hogy ez a kampány feltétlenül ráerősítene az antiszemita érzületekre. Ezt a feltevésemet igazolta később a Medián közvéleménykutatása is, amelyből kiderült, hogy a megkérdezettek 2 százaléka kötötte össze a „zsidó” fogalmát Sorossal. A társadalom többsége a finánctőke képviselőjét látja benne, nem a zsidót.

Milyen külső nyomásra gondol?

A politikai ellenfelek közötti egyre ádázabb harcban erős fegyver az antiszemitizmus vádja, amivel egyébként csak akkor van igazán baj, ha nincs kellően megalapozva. Fegyverként használva akkor kellően ütős, ha referenciákkal van alátámasztva. A Soros-kampány kezdetén az izraeli nagykövet, a Mazsihisz vezetője és jómagam is a fentiekhez hasonló módon nyilatkoztam a sajtóban. Ezek után óriási nyomást érzékeltünk, hogy változtassunk álláspontunkon. Én például ezekben a hónapokban kétszer is a Magyar Narancs címlapjára kerültem olyan, nem kifejezetten baráti szalagcímekkel, mint „zsidóság és a biznisz”. Gondolom, a Mazsihisz elnöke e nyomásnak kevésbé tudott ellenállni.

Az Európai Néppárt minapi konferenciáján arról beszélt, hogy a magyarországi zsidóság biztonságban élheti meg a hitét, az identitását. Milyen az európai helyzet?

Ami az antiszemita előítéleteket illeti: egyes nyugat-európai országokban össztársadalmi szinten, a társadalmak általános előítéletességének mértékét tekintve jobb a helyzet, mint Magyarországon, Ausztriában vagy Lengyelországban. A másik oldalról viszont azokban az államokban, ahol egy szélsőséges kisebbség az előítéletességét tettekre is váltja, az antiszemitizmus kérdése átalakul, és az élet komfortfokozatát érintő ügyből már biztonsági problémává válik. Franciaországban, Angliában, Németországban vagy Belgiumban közel százszoros az antiszemita gyűlöletcselekmények száma, mint hazánkban. Ezek között sajnos több gyilkosság, súlyos testi bántalmazás is van. Az elkövetők között egyaránt vannak neonácik és szélsőséges muzulmánok. Ilyen jelenségeknek Magyarországon nyomuk sincsen. A magyarországi zsidó közösség biztonságérzete nem véletlenül az egyik legjobb Európában.

Újabb stratégia született Brüsszelben a bevándorlók integrációjára, amit a magyar kormány nem üdvözöl, mondván, meghívót jelent az érintetteknek. A zsidóság szempontjából mit jelent a migráció folyamata?

Milliós tömegekről van szó, és egy szélsőséges kisebbség a többség sikeres integrációja esetén is képes egész társadalmak mindennapjait és biztonságérzetét ellehetetleníteni. Sajnos a sikertelen integrációs kísérletek első áldozatai mindenütt a zsidó közösségek. A fundamentalista iszlám és a sikertelen integráció nyomán egyre extremizálódó szélsőjobb és szélsőbal első célpontjai a zsidók.

Visszatérve a vitákra: az új vallási egyesületet alapító Róna Tamást a Mazsihisz vezetése lényegében azzal vádolja, hogy részben az EMIH-hel együttműködve, egy szűk kisebbségre támaszkodva szervezkedett ellenük.

Bántó és a zsidó szellemiségtől idegen, amikor a legfőbb vád egy neológ rabbival szemben az, hogy túl szoros kapcsolatot ápol ortodox kollégáival. Ha az ilyen gyűlöletkultúra meghonosodik a saját házunk táján, milyen módon akarunk az antiszemitizmussal szemben hitelesen fellépni?

„Milliárdos bukás eddig Köves Slomóéknak a NER-támogatással megtolt kóser vágóhíd” – cikkezett nemrég a 24.hu. Közben a média frontján is hátrébb lépett az EMIH. Túl nagyokat álmodtak?

Ha akarjátok, ez nem álom – ezt Herzl Tivadar mondta több mint száz éve a szuverén zsidó állam újraalapításának törekvéséről. Kortársainak egy része bolondnak nézte, ma viszont Izrael a világ egyik legerősebb állama. A magyarországi zsidó vallási és közösségi élet újraépítésének törekvésében kötelességünk nagyot álmodni. Az én álmom, hogy van jövője Magyarországon egy olyan zsidó közösségnek, amely emelt fővel és nyílt tekintettel vallja identitását, éli és hirdeti értékeit. Öngondoskodóan és önszerveződően teremti meg lépésről lépésre létezésének spirituális és anyagi feltételeit. A színvonalas oktatás, a gondoskodó szociális ellátás, a kulturális és közösségi programok mind-mind forrásigényesek. Én ennek az előteremtésében is az öngondoskodás és a felelősségvállalás híve vagyok. A felelősségvállalás és a kezdeményezés pedig soha nem akadály- és kockázatmentes pálya. Összességében jó úton haladunk a feltételrendszer kialakításában. Az előző tíz évben általános és középiskolát, egyetemet nyitottunk. Fél tucat új zsinagógát és közösségi központot alapítottunk, működtetünk. Fiatal rabbikat és közösségi vezetőket tudtunk kinevelni.

Ha jól értem, nem adják fel a vágóhídprojektet sem.

Dehogy. Ráadásul éppen a koronavírussal is sújtott 2020-as évben már nyereséget termelt a vágóhíd, a kezdeti veszteségeire pedig természetesen számítottunk. A piacépítés nem megy egyik napról a másikra, és sokba kerül. A 24.hu cikkével kapcsolatban kénytelen vagyok megjegyezni, hogy némi rémülettel tekintek azokra a gazdasági újságírókra, akik – szomorú tapasztalataink szerint – vagy nincsenek tisztában egyes gazdasági, jogi fogalmakkal és folyamatokkal, vagy a független tényfeltárás látszatát keltve valamilyen más célt követnek. Egy versenypiacra termelő, milliárdos nagyságrendű zöldmezős beruházás esetében aligha várható el, hogy egy év alatt nyereséges legyen, különösen nem a környezeti hatásoknak kitett agráriumban.

És mikor nyílhat meg végre a józsefvárosi Sorsok Háza? Az épület hat éve elkészült.

Az EMIH 2019 elején kezdett el dolgozni az állandó kiállítás koncepcióján. Elismert hazai és külföldi történészeket, holokausztmuzeológusokat vontunk be, és a világ egyik legismertebb múzeumfejlesztő társaságát sikerült megnyerni az ügynek. A washingtoni székhelyű Gallagher & Associates referenciái kiválók, és számos más holokausztmúzeum tervezésében is részt vett. A kiállítás kétszáz oldalas forgatókönyve elkészült, most a belsőépítészeti kiviteli terveken, a szkripteken és a multimédiás tartalmakon dolgozunk. Ez körülbelül még egy-másfél évet fog igénybe venni. Egy érzelmekre ható, a holokausztot az erkölcsi dilemmák felől megközelítő kiállítást tervezünk, amelynek koncepcióját öt alapelv – a történelmi kontextus, az érzelmi bevonódás, a személyes megszólítás, a zsidó szempont és a naprakész nyelvezet – rögzítésével fejlesztettük. Fontos cél, hogy mivel az idelátogatók jelentős része éppen itt szerez majd először közvetlen benyomást a „zsidókról”, egy sok ezer éves értékvilág képviselőiként, Európa és Magyarország modernizációjának jeles aktoraiként is megismerjék őket.

Hogyan érintette a hitéletet a járvány? Mik a tapasztalatok?

A szomorú következmények, a halálesetek és a gazdasági károk, egyéb nehézségek mellett sok pozitívumot is látok. Új csatornák nyíltak meg a közösségépítés terén, az emberekben megerősödött a közösség iránti vágy. Ahol megfelelő módon tudták kihasználni ezt az időszakot, ott akár komoly bővülésre is lehet számítani. Az EMIH rabbijai például az elmúlt hét hónapban napi négy órát tanítottak online formában tízezrek részvételével, olyanok bevonásával, akik korábban sosem gondolták, hogy egyszer majd csatlakoznak efféle programokhoz. Általánosságban is elmondható, hogy az emberi kondíció kiszolgáltatottsága, törékenysége sokakat megérintett, ami magával hozta az egymás iránti felelős figyelem gyakoribb megnyilvánulásait. Ez fogékony felületet képezhet a végső, nagy kérdések befogadására is.

Ismét, immár kilencedszer módosult az alaptörvény, többek között beleírták, hogy az apa férfi, az anya nő. Ebből nemzetközi felháborodás kerekedett. Egy vallásos zsidó mit gondol erről?

Mulatságosnak és egyben elgondolkodtatónak találom, ha az ilyesmit egy jogi dokumentumban kell rögzíteni. A vallás a teremtés törvényeként és nem identitáspolitikai eszközként tekint a természet adottságaira. Az apa férfi, az anya nő, ezzel mi egyetértünk. Nem is nagyon lenne elképzelhető másképp.

Hamarosan elfoglalhatja az Egyesült Államok elnöki székét Joe Biden. Izrael szempontjából mit jelent Donald Trump távozása?

Bár az USA-nak majdnem a kezdetektől fogva szoros és jó kapcsolata volt Izraellel, Trump még ehhez képest is kiemelten kezelte a zsidó állam sorsát, biztonságát. Ráadásul ígéretes békefolyamatot tudott elindítani az arab államok és Izrael között – kérdés, hogy ezt miként akarja továbbvinni Biden. Bizakodunk.

(Mandiner)

Legnépszerűbb cikkeink