Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Trump szerint rendben volt a múlt szerdai beszéde

Létrehozva:

Fotó: MTI/AP/John Minchillo

És nem felelős a Capitolium ostromáért sem.

Donald Trump kedden úgy nyilatkozott, hogy híveihez intézett múlt szerdai beszéde teljesen helyénvaló volt, és visszautasította, hogy bármilyen mértékben felelős lenne a Capitolium ostromáért. Ezt újságíróknak mondta az Andrews támaszponton, amikor arról kérdezték, érez-e személyes felelősséget a történtekért – írja az MTI.

Ugyancsak kedden – december 8-a óta első nyilvános sajtótájékoztatóján – Trump azt mondta, hogy hatalmas a felháborodás hívei körében a lemondatására indított támadások miatt, de nem akar erőszakot. Az impeachmenttel (alkotmányos felelősségre vonási eljárással) „borzasztó dolgot cselekednek”. Hozzátette, hogy folyamatos „boszorkányüldözés” áldozata, amelynek része az a vád, hogy beszédével felhergelte a tömeget a Capitolium ostromára.

Az impeachment elindításáról szerdán szavaz a kongresszus képviselőháza.

Trump múlt szerdán több mint egy órán át beszélt szabadtéren híveihez egyebek közt olyan kifejezésekkel buzdítva őket, hogy „harcoljanak pokolian”.

Kedden Trump a texasi Alamóba repült, hogy meglátogassa az elnöksége alatt a mexikói határra épített új falat, mely az illegális bevándorlás megakadályozására hivatott. Az elnök időről időre módosításokat követelt az építményen, egyebek közt feketére akarta festetni. Egy másik ötlete az volt, hogy vizesárkot ássanak ki a fal mentén, és engedjenek bele aligátorokat. Trump követeléseinek zömét elutasították a kivitelezők.

A falazás ugyanakkor nem vette el a migránsok kedvét attól, hogy Mexikóból az Egyesült Államokba induljanak. Decemberben 74 ezren próbálkoztak, 81 százalékkal többen, mint 2019 utolsó hónapjában.

Legnépszerűbb cikkeink